Figyelem a nagycsaládosokra, fogyatékkal élőkre, nyugdíjasokra

Az Erzsébet-program új pályázati kiírásai

(2016.11.03., 15:25)

 

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott adott tájékoztatást az újabb pályázati kiírás részleteiről.

 

Magyarország Kormánya célul tűzte ki, hogy kedvezményes pihenési lehetőséget biztosít a szociális üdülési rendszer keretében. Az Erzsébet-program 2012 óta kiemelt figyelmet fordít azon nagycsaládosok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok pihenésének támogatására, akiknek ez másként nem lenne elérhető.
Ezzel kapcsolatban tartott november 3-án, csütörtökön délután sajtótájékoztatót a Zalaegerszegi Kormányablaknál dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2016-os év első pályázati kiírására 2016. február 29-ig lehetett jelentkezni az erre szolgáló elektronikus pályázati felületen, az ún. Erzsébet-program Integrált Keretrendszeren keresztül. A pályázatok elektronikus benyújtásában, valamint a szállásfoglalásban a kormányablakok aktívan közreműködtek. A kiírásokra benyújtására rendelkezésre álló közel egy hónap alatt összesen több mint 150 ezer főtől érkezett jelentkezés, ez mintegy 30 ezer fővel meghaladta a 2015-ös évet.
A program folytatásaként 2016. október 20-án jelentek meg az új pályázati kiírások, amely pályázatok sikeres lebonyolításában a Zala megyei kormányablakok ismételten közreműködnek majd, így a kormányablak ügyintézők az ügyfélszolgálatokra érkező ügyfeleknek segítséget nyújtanak a pályázatok elektronikus úton történő benyújtásában, valamint a szállásfoglalásban.
A kormánymegbízott elmondta: újdonság, hogy a nyertesek két évig tudják felhasználni a most megítélendő üdülési támogatást, egészen 2018. december 20-ig. Elsőként a szépkorúak és a fogyatékossággal élők adhatják be pályázatukat kedvezményes üdülésre 2016. november 25-ig az elektronikus felületen keresztül. A sok gyermeket nevelő családok számára 2016. december 1-én nyílik majd meg a pályázási lehetőség, ők december 30-ig nyújthatják majd be pályázataikat üdülésre.
A pályázatok benyújtására - a 2016. februári pályázati időszakhoz hasonlóan - továbbra is kizárólag az elektronikus pályázati felületen keresztül van lehetőség, amely Erzsébet-program Integrált Keretrendszer a www.erzsebetprogram.hu honlapról érhető el. A pályázatok beadása előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Az Erzsébet-program kiemelt figyelmet fordít a nagycsaládosokra, fogyatékossággal élőkre és nyugdíjasokra.