Felújították a szentgróti sportcsarnokot (2016.08.24., 10:10)

Egykori világsztárok az ünnepélyes átadáson

 

A fotó a beruházás műszaki átadásán készült.

 

A Zalaszentgróti Kézilabda Club a több, mint 30 éves sportcsarnok felújítását irányozta elő, és a Magyar Kézilabda Szövetséghez TAO-pályázatot nyújtott be, amely a rekonstrukciót célozta meg. A felújítás a sportparketta teljes cseréjét, 4 öltöző, 2 vizesblokk és a 2 bejárati ajtó teljes felújítását tartalmazta. A TAO-s pályázatnak (a támogatás összege 27 millió 562 ezer forint) köszönhetően a legkorszerűbb technológiával valósult meg a sportcsarnok felújítása, amelynek beruházási összege 41 millió 964 ezer forintba került, ennek önrészét (14 millió 402 ezer forintot) a városi önkormányzat biztosította. A felújított sportcsarnok szolgálja az idejáró közel 550 diák sportolási lehetőségeit, és mivel Zalaszentgrót a térség központja, így az ide járó, más sportág szereplőinek is jobb lehetőséget biztosít a sportolásra.

 

Új parketta várja a szentgróti kézilabdázókat.

 

A felújított sportcsarnok ünnepélyes átadására 2016. szeptember 10-én, szombaton, 14 órakor kerül sor. A gálamérkőzéseken a ZKC korosztályos szivacskézilabda csapatai (U9-U10), illetve az U13-U14-es csapatok a Hévíz csapatával mérkőznek meg. Ezt követően az Érd együttese, amely az NB I. 3. helyezettje, illetve a Magyar Kupa ezüstérmese volt, játszik a Hévíz NB II-es csapatával, amely a 18. szezonját kezdi az NB II-ben. Ezt követően Zalaszentgrót szülötte és büszkesége, a több mint 150-szeres válogatott Tóth Tímea erősíti a ZKC csapatát az érdi csapattal szemben.

 

A szentgróti csapatban ismét pályára lép Tóth Tímea.

 

A Magyar Kézilabda Szövetség vezetői mellett a közönség találkozhat a ’80-as évek magyar női kézilabda-válogatottjának két egykori kiválóságával, a világválogatottban is szerepelt Rácz Mariannával és Gódorné Nagy Mariannal.
A ZKC vezetősége és csapata ezúton is köszönetet mond az érdi és a hévízi klub vezetőinek és a TAO-pályázathoz adójukat felajánló vállalkozásoknak és a városi önkormányzatnak.
Reményeik szerint a felújított sportcsarnok több évtizedig szolgálja az általános és középiskolás diákok mellett az egyesületi sportolókat és Zalaszentgrót sportszerető közönségét.
A rendezők minden szurkolót szeretettel hívnak a mérkőzésekre, ahol értékes és dedikált tombolatárgyak kerülnek kisorsolásra.

 

Az ünnepélyes átadáson vendég lesz a két egykori világválogatott, Rácz Marianna (balról) és Gódorné Nagy Marianna is.