Felújítják a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházat

(2019.01.21., 9:20)

 

Csaknem 40 évvel az épület megnyitása után megkezdődhet a teljes felújítás, amelynek tervezési munkálataihoz az elmúlt év végén kormányhatározat biztosított 255 millió forintot.

 

A tervezésre vonatkozó összegről már kormánydöntés született, így elkezdődhet a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház teljes körű felújítása, amelyhez a színészház és a teátrum előtti tér korszerűsítése is hozzátartozik.
Vigh László (Fidesz) miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője a színházban tartott sajtótájékoztatón elmondta: csaknem 40 évvel az épület megnyitása után történhet meg a teljes felújítás, amelynek tervezési munkálataihoz az elmúlt év végén kormányhatározat biztosított 255 millió forintot.
„A falakon kívül szeretnénk mindent kicserélni” - fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy a munkálatokba a nyílászárók, a fűtési rendszer, a fény- és hangtechnika cseréje is beletartozik. A felújítás várhatóan 3-3,5 milliárd forintba kerül majd.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), a zalai megyeszékhely polgármestere felidézte, hogy az 1980-as években álmodták meg Zalaegerszegen a színházat, ami 1983-ban nyílt meg. A Ruszt József által indított teátrum alapítói közül máig többen tagjai az intézménynek.

 

A felújítás előtt álló zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színpada és nézőtere 2019. január 18-án.

Fotó: MTI/Varga György

 

Kitért arra is, hogy a Modern városok programba bekerült felújítás keretében az épületben működő Griff Bábszínház is megújul, korszerűsítik az épület előtti, Ruszt Józsefről elnevezett teret és a színészházat is. Ha minden optimálisan alakul, vagyis a közbeszerzések is rendben zajlanak, 2020 tavaszára készülnek el a kiviteli és engedélyes tervek, maga az építés pedig 2021 januárjában kezdődhet meg és 2022 decemberére fejeződhet be.
Besenczi Árpád, a színház igazgatója arról beszélt, hogy a jelenlegi működést sokszor nehezíti a hiányos színpadtechnika - nincs például forgószínpad -, de a hangpult és a világítástechnika is elavult. A kiszolgálóhelyiségek, öltözők, a kelléktár, a díszletraktár vagy a fodrásztár állapota is kívánnivalót hagy maga után, de a színház akadálymentesítésére, a teherlift felújítására is nagy szükség van.
Hozzátette: több lehetőség is felmerült, de még nincs végső megoldás arra, hogy a felújítás ideje alatt hol tartják majd az előadásokat. Olyan megoldást keresnek, hogy a nézőszám és ezzel a bevételek se nagyon csökkenjenek. (Forrás: MTI)