Felbontott bérleti szerződések (2016.10.05., 14:45)

A Göcsej SK elnöke előbb interjút adott, majd nem válaszol

 

A Göcsej SK NB I-ben szereplő férfi futsal csapata a harmadik fordulóban megszerezte első győzelmét, Nyírgyulaj együttesét verte 4-1-re.

Fotó: Göcsej SK honlapja

 

Korábban már foglalkoztunk a Göcsej SK-nál történtekkel, konkrétan Friss Szabolcs elnökkel beszélgettünk a kosárlabda szakosztálynál keletkezett feszültségről, amelynek következtében Mészáros Richárd edző és felesége, Mészárosné Darida Csilla is távozott a klubtól. (A korábbi cikkek az oldal alján találhatók.)
Ezúttal a bérleti szerződések miatt kerestük Friss Szabolcsot. Információink szerint több szerződést is felbontott a bérbeadó a klubbal.
A vele készített anyagot átküldtük jóváhagyásra, ám a korábbi gyakorlattól eltérően nem kaptunk visszajelzést az elnöktől.
Hívásunkra tegnap ígéretet tett arra, hogy átnézi a kéziratot, és visszaszól, ám azóta nem értük el telefonon, s email levelünkre sem válaszolt.
Kénytelenek vagyunk tehát eltekinteni a vele készített riport közlésétől, s csak azokra a tényekre szorítkozunk, amelyek más forrásból állnak rendelkezésünkre.
Lapunk információi szerint a Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezet, valamint az Intézményi Gazdasági Ellátó Szervezet felé fennálló tartozás miatt a Kölcsey-gimnázium és az Ady-iskola tornatermének használatát a Göcsej SK részére nem engedélyezik.
Ugyancsak felmondásra került az Apáczai Csere János Művelődési Központ tornatermének használatáról szóló, a Göcsej SK-val kötött bérleti szerződés is.
A döntés a klub futsal, illetve kézilabda szakosztályát érinti.
Természetesen továbbra is várjuk Friss Szabolcs visszajelzését.

E.E.

 

Többek között a Kölcsey-gimnázium tornatermének használatát sem engedélyezik.

Fotó: Zalatáj

 

Ide kattintva az Egy felmondás háttere c. anyag első része olvasható!

Ide kattintva az Egy felmondás háttere c. anyag második része olvasható!

Ide kattintva az Egy felmondás háttere c. anyag harmadik része olvasható!