Fata Jenő, a címfestő (6.) (2017.07.18., 9:15)

Igazi művész szeretett volna lenni…

 

Hozzáértők szerint volt tehetsége a festéshez Fata Jenőnek.

 

Továbbra is bújócskát játszik velünk K. László nyugdíjas rendőr őrnagy, aki egykor fennhangon kijelentette: élve vagy halva, de előkeríti Fata Jenőt.
Nos, az egykori nyomozó még önmagát sem tudja előkeríteni a Zalatáj számára, hogy válaszoljon kérdésünkre: mire alapozta önbizalmát, hogy ezt a kijelentést megkockáztatta egykor?
Egy magasrangú egykori kollégája mondta minap, amikor elmeséltem neki K. László „kibújásos” taktikáját: K. Lászlót nem kell komolyan venni. Soha semmire nem adott konkrét választ, a helyi rendőrtársadalom nem is vette komolyan.
Arról is szót váltottam az egykori nyomozóval, vajon mi lett K. László büntetése, hogy abban az időben futni hagyott - talán jobb kifejezés, hogy haladékot adott - egy gyilkosnak. Az biztos, hogy elvették a Fata-ügyet K. Lászlótól és a megyétől. Ettől azonban nem oldódott meg a címfestő rejtélyes eltűnésének ügye.
Fata Jenő 73 éves özvegye - kénytelenek vagyunk ezt írni, hiszen 1996-ban holtnak nyilvánították - egy zalai kisvárosban él. 47 éves fiúk mozgássérült, csak segítséggel tud mozogni, munkát nem vállalhat. Szomorú sors az övék, ráadásul a férjet, az apát sem tudták eltemetni, mert nem került elő. Holtan sem…
Kulcsszerepe van az ügyben dr. K. Jánosnak, a katonai ügyészség egykori zalaegerszegi vezetőjének, Fata Jenő fia bérmakeresztapjának. Dr. K. János amolyan menedzser szerepet is betöltött a művészi ambícióikat dédelgető címfestő mellett.
Mint az özvegy mondja, Fata Jenő szeretett volna igazi művészember lenni, mert szép, színvonalas képeket festett. Három kiállítást kellett volna teljesítenie ahhoz, hogy művésszé nyilvánítsák. Az első kettőt az akkori Ságvári-gimnáziumban meg is rendezték, a másikat 1990 július 14-én nyitották meg Badacsonyban. Ahogy mondták az ismerősök, a pénztáros dr. K. János volt. Ő kezelte a képekért kapott pénzt.

 

A tilaji Fata-pince. Ha beszélni tudna…

 

Mint arról már írtunk, Fata Jenő bohém ember volt, szerette az éjszakai életet, kedvelt helye az Arany Bárány bárja volt. Nem véletlen, hogy valahol összeakadt a tilaji K. Józseffel.
Érdekes kapcsolat alakult ki közöttük, egyikük sem az átlagos emberek életét élte. K. József a törvénnyel is összeütközésbe került, elmeorvosi vizsgálat alá is helyezték. Az egész tilaji hegyhát rettegett tőle és társaitól.
Fata Jenő eltűnése utá, találgatások láttak napvilágot. Az rebesgették, hogy a Tilajújhegy feletti dombon lévő dögkútban végezte a címfestő. Más vélemények szerint egy helyi birtokon kivágtak néhány szőlőtőkét, s a helyükre frissen ültetett oltványok alá temették el Fata Jenő holttestét.
Óriási bravúr lenne a rendőrség részéről a Fata-ügy megoldása. Ám maradjunk a realitásoknál. Közel harminc év telt azóta. Az utólagos nyomozás hatalmas munkával és költségekkel járna. A jelenkor technikai adottságai azonban lehetővé tennék a sikeres feltárást és azonosítást.
Mérlegelés kérdése az egész. Siker esetén ismét bebizonyosodna: bűn nem marad büntetlenül. Még akkor sem, ha ahhoz köze lehetett esetleg annak, akinek kötelessége a bűn üldözése. Fennáll azonban annak lehetősége, hogy a nyomozás sikertelen lesz. Kétesélyes a játszma.
Mint ahogy Justitia mérlegének is két serpenyője van.

E.E.
(Folytatjuk)

 

Fata Zsolt születésnapi összejövetelén jobbról dr. K. János bérmakeresztapa. Mellesleg Fata Jenőt is „menedzselte”.

 

Fata Jenő, a címfestő (1.) (2017.06.23.)

Fata Jenő, a címfestő (2.) (2017.06.26.)

Fata Jenő, a címfestő (3.) (2017.06.29.)

Fata Jenő, a címfestő (4.) (2017.07.05.)

Fata Jenő, a címfestő (5.) (2017.07.12.)