Eredményes, sikeres évet zárt a Katasztrófavédelem Zala megyében (2017.03.02., 12:20)

 

Egri Gyula értékelte az elmúlt évet.

 

Az évértékelő tiszti értekezlet sajtótájékoztatóját tartotta minap a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság székhelyén Egri Gyula tűzoltó ezredes, megyei igazgató.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya sikeresen hajtotta végre feladatait, a megye lakosságának, gazdaságának, létfontosságú rendszereinek védelme érdekében, s ezzel elérte, hogy a szervezet betöltötte közbiztonsági rendeltetését - kezdte tájékoztatását az ezredes. - A 2016-os év csendes volt, azonban nem jelentette azt, hogy az igazgatóság tétlen maradt volna. Az elmúlt időszak tapasztalataira alapozva a célkitűzéseink megvalósítására, s a folyamatos megelőzésre és a fejlődésre fókuszáltunk -  folytatta.
Ezt követően a szakterületek tavalyi eredményeit mutatta be a sajtó megjelent képviselőinek.
A tűzoltósági szakterületet tekintve Egri Gyula kiemelte, hogy rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a megelőzésre, melynek eredményeként az elmúlt négy évben harmadára csökkent a szabadtéri tűzesetek száma a megyében. További jelentős tény, hogy Zalában az elmúlt négy évben nem történt halálos szén-monoxid mérgezés, amelyben nagy szerepe volt a folyamatos, aktív lakosságtájékoztatásnak és az állampolgárok öngondoskodási képességének, mivel egyre több helyen rendelkeznek szén-monoxid érzékelőkkel. 2016. évben a tűzoltók 995 esetben avatkoztak be, 387 esetben tűznél és 608 esetben műszaki mentéssel kapcsolatban. Téves jelzés 324 esetben történt, míg szándékos megtévesztő jelzés 11-szer, országosan is magas számban. 154 esetben segítették az önkéntes tűzoltó egyesületek a hivatásos tűzoltóságoknak a káresetek felszámolásában Zalában.
Míg a műszaki mentések száma mintegy 608 esetszámra - körülbelül 50 %-os mértékben - emelkedett, addig a tűzesetek száma minimális mértékben, 34-el nőtt az előző évhez képest. A műszaki mentések nagymértékű emelkedése a megye területén több alkalommal kialakult viharos, csapadékos rendkívüli időjárásból adódik. Tűzesetek vonatkozásában a 2016-os évben a szabad területi tüzek és az épített környezetben bekövetkezett tüzek számai növekedtek kis mértékben.

 

A tűzoltók 995 esetben avatkoztak be tavaly.

 

2016-ban kettő új önkéntes tűzoltó egyesület kötött együttműködési megállapodást a működési terület szerinti hivatásos tűzoltó-parancsoksággal. A beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma is kettővel emelkedett az év elején, így már három rendelkezett az előírt minősítéssel, így önállóan, hivatásos kollégáik nélkül avatkozhatnak be.
A BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség által az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatására közösen kiírt pályázatra a megye hivatásos tűzoltóságaival együttműködési megállapodást kötött egyesületek közül 2016-ban 31 pályázott. Minden pályázó részesült pályázati támogatásban, összesen 23.711.589 Ft értékben.
A polgári védelem területén kiemelendő, hogy a megye 258 települése közül a legmagasabb, I. katasztrófavédelmi osztályba 7, míg a II. katasztrófavédelmi osztályba 32 település tartozik. A két területi és a hat járási mentőcsoport tagjainak összlétszáma 268 fő. A megye valamennyi településén megvan a kötelezően megalakítandó polgári védelmi szervezet, közülük már 35 településen önkéntesekből álló települési mentőcsoport látja el a feladatokat, összesen 544 fővel. Az ő munkájukat a megváltozott időjárási körülményekkel kapcsolatos villámárvizek esetén nagyban igénybe tudják venni, tovább növelve településük védelmi képességét. A szakterület egyik fontos feladata az állampolgárok, köztük az ifjúság katasztrófavédelmi felkészítése, az öngondoskodás növelése. Ennek keretében, 2016-ban 245 diák teljesítette a szervezetnél a közösségi szolgálatát.
Az iparbiztonsági szakterület lényeges eredménye, hogy a megye területén található veszélyes üzemek egyikében sem, és veszélyes áru szállítás során sem történt baleset az előző három évhez hasonlóan. Az igazgatóság a lakosság biztonságának további növelése érdekében folyamatosan ellenőrzéseket hajtott végre a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek területein és veszélyes áruk szállítása esetében is. Veszélyes áru közúti szállításának ellenőrzésére 88 esetben, telephelyi ellenőrzésre 61 esetben került sor, az összesen 239 db az ADR hatálya alá tartozó jármű ellenőrzése során 34 db szabálytalanság került feltárásra. Veszélyes áru vasúti szállításának ellenőrzésére 27 esetben, telephelyi ellenőrzésre 9 esetben került sor, összesen 464 db a RID hatálya alá tartozó vasúti kocsi ellenőrzése 10 db szabálytalanság került feltárásra.

 

Eredményes évet zártak.

 

Szeptemberben Zalaegerszegen megrendezésre került a Katasztrófavédelmi RID ellenőrök I. országos szakmai versenye, ahol az összes megyei és fővárosi katasztrófavédelmi igazgatóságának ellenőrei több napon át mérték össze tudásukat.
Az Országos Katasztrófavédelmi Sugárfelderítő Egységek versenyén az igazgatóság csapata az előkelő második helyezést szerezte meg  tavaly.
Az igazgatóság gazdálkodásában kiemelt figyelmet fordított az ésszerű takarékosságra és a likviditás megőrzésére, a korábbi évek pozitív tapasztalatainak hasznosítására. A gazdálkodási év adósságmentesen zárult. Az igazgatóság működésének biztosítása mellett 2016-ban megvalósult az operatív törzs új működési helyének kialakítása, elkészült a Zalaegerszeg város által 1896-ban építtetett, majd több ütemben bővített zalaegerszegi tűzoltólaktanya teljes körű rekonstrukciójának terve, továbbá egy új hazai gyártású tűzoltó-gépjárműfecskendővel bővült a zalaegerszegi tűzoltóság szerállománya.
Minimálisra csökkent az állományból távozók száma, amely azt bizonyítja, hogy magas a szervezet megtartó képessége. Ez a helyzet az új életpályamodell 2015 évi bevezetését követően egyértelműen tovább javult.

Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság