Egyetemi központot alakítanak ki Zalaegerszegen

(2020.07.17., 9:55)

 

Németh István (középen) lesz a központ vezetője.

Fotó: Pannon Egyetem

 

A felsőoktatási struktúra átalakítása keretében az informatikai, a mérnöki, a mechatronikai és a közgazdasági képzések integrálásával alakítja ki a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem (PE) a Zalaegerszegi Egyetemi Központot – közölte a zalai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón az egyetem rektora.
Gelencsér András emlékeztetett arra, hogy a közelmúltbeli törvénymódosítás értelmében a Budapesti Gazdasági Egyetem zalaegerszegi gazdálkodási kara augusztus 1-jével a PE irányítása alá kerül, így az eddig is a zalai városban működő informatikai, műszaki képzések mellett a közgazdasági képzést is a veszprémi egyetem szervezi. A Zalaegerszegi Egyetemi Központ létrejöttével nemcsak az eddigi tanulmányi portfólió lesz gazdagabb, de a hazai és nemzetközi egyetemi rangsorokban is kiváló eredményeket elérő PE önállóan, karként gazdálkodó kampuszt alakít ki Zalaegerszegen – tette hozzá a rektor.
Mint mondta, a megerősített struktúrában a felsőoktatási intézmény a város és a régió gazdasági, intézményi szereplői által támasztott igényeknek még jobban meg tud felelni.
A PE országosan első az egyetemek között az egy kutatóra jutó kutatás-fejlesztési pályázatokban, több mint 200 gazdasági szereplővel tart fenn élő kapcsolatot a duális képzések, a pályázatok vagy a kutatás-fejlesztési programok jóvoltából. Mindez a fiatalok helyben maradását és a vidéki középvárosok szakember-utánpótlását egyaránt segíti – fogalmazott.
Németh István, a várhatóan januárban induló Zalaegerszegi Egyetemi Központ leendő vezetője, a PE stratégiai rektorhelyettese úgy értékelte a változást, hogy a gőzerővel fejlődő térség – ahol az Európában is egyedülálló járműipari tesztpálya épül – olyan szellemi kapacitást igényel, aminek egy önálló egyetemi központ tud megfelelni, ehhez az oktatói létszámot is növelik.
Jelezte, hogy 1971 óta van egyetemi képzés a zalai megyeszékhelyen, de eddig több intézmény, szétaprózottan végezte az oktatást. Az új egyetemi központ három fő terület köré szervezi a kutatási, képzési kínálatát, amely az eddigiek mellett újakkal is bővül.
A meglévő pénzügyi-számviteli, illetve gazdálkodási ismeretek mellett szeretnék a kereskedelmi-marketing ismeretekkel bővíteni a kínálatot. Műszaki területen, a gépészmérnökképzés és a mechatronikai ismeretek mellett műszaki menedzseri képzés indítását tervezik. Az informatikai képzések körében a leendő mérnök-informatikusok és gazdaság-informatikusok mellett programtervezőket is kívánnak majd képezni.
A tervek szerint januártól induló egyetemi központ működésének modelljét most dolgozzák ki, de az a szándék, hogy ez máshol, például az egyetem nagykanizsai kampuszán is működtethető legyen – tette még hozzá Németh István.
Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy egy városnak rangot ad a felsőoktatás, Zalaegerszegen régóta támogatják az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket, így jöhetett létre tavaly egymilliárdos beruházással az Innovációs és Tudásközpont, korábban pedig az Infocentrum. Az egyetemi központ létrejöttével azt várják, hogy a jelenleg mintegy 600 fős hallgatói létszám tovább bővül, új képzések indulnak, amivel a helyi cégeket is új szakemberekkel látja el az intézmény, illetve még több gazdasági projekt indulhat a felsőoktatás és a gazdaság szereplői között. (Forrás: MTI)