Egy igazán fontos győzelem (2020.09.14., 13:25)

 

Bobál Dávid és Schön Szabolcs küzd a labdáért.

 

Fehérvár FC, Mezőkövesd, Ferencváros, MTK… Az első négy fordulóban ezek a csapatok voltak a ZTE FC ellenfelei a labdarúgó NB I-ben.
Pesszimista előrejelzés szerint akár nulla pont is állhatna négy mérkőzés után az egerszegi csapat neve mellett a tabellán.
Ezzel szemben öt pont van: egy győzelem (MTK), két döntetlen (Fehérvár, Mezőkövesd), egy vereség (FTC) ér ennyit.
Tavaly az első négy forduló rendhagyó volt, hiszen az FTC kupaszereplése miatt halasztották a zöld-fehérek elleni találkozót, amire a második fordulóban került volna sor Zalaegerszegen. Így az első négy mérkőzéses szakasz az ötödik forduló találkozójával zárult.
A mérleg: 1 győzelem (Kaposvár idegenben, 1 döntetlen (Puskás Akadémia hazai pályán), 2 vereség (Mezőkövesd, Debrecen, mindkettő idegenben), összesen 4 pont. Vagyis az idei kezdés jobb, annak ellenére, hogy az erőviszonyokat tekintve nehezebb ellenfelekkel találkozott a csapat, mint tavaly.
Fontos volt az MTK elleni idegenbeli siker. Egyrészt az önbizalom miatt, másrészt így nem szakadt le a csapat. Sőt, ha a következő meccsen (a Diósgyőr jön Egerszegre) sikerül győzni, akkor elmondhatjuk, hogy nem is kezdődött rosszul ez a bajnokság.

E.E.

 

Zalaegerszegi gólöröm az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Fotók: MTI/Illyés Tibor