Egerszeg zöld szíve (2017.07.07., 8:20)

Megújul a Vizslapark

 

Balról Balaicz Zoltán, Vigh László, Bali Zoltán és Arnhoffer András.


Elkezdődtek a munkálatok Zalaegerszegen, a Vizslaparkban, ezzel elindult a 230 millió forintos megújító projekt. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.
Balaicz Zoltán polgármester elmondta: jól ismeri a környéket, hiszen egyrészt volt Ady-s diákként sokszor tartották a parkban a testnevelés órákat, másrészt apai nagyszülei (Balaicz Vendel és Vörös Gizella), illetve szülei (id. Balaicz Zoltán és Molnár Éva) is a Vizslaparki u. 12. szám alatti zöld sarokházban laktak. A terület nem a kutyafajtáról, hanem a Vizsla patakról kapta a nevét, melynek eredeti, középkori írásformája Visla. A középkorban a Visla patak táplálta a zalaegerszegi vár vizes árkát. Az első írásos említés 1800-ból származik, amely megnevezi a „Visla Hidgyai Kaszálót” (a Visla – mai ejtése és írása: Vizsla – patakon átvezető hídnál lévő kaszálót). 1927-ben a terület egy részén Szent István park létesült. 1945 után a környéket lecsapolták, parkosították, a Vizsla patakot befedték. 1969-ben új nevet kapott: Ifjúsági Park. Két bejáratánál emlékköveket helyeztek el, melyeket id. Bali József faragott (Bali Zoltán jelenlegi önkormányzati képviselő nagyapja). A parkban található alkotások:
- Kisfaludi Strobl Zsigmond: Liliom című alumínium szobra szökőkúttal (1967 – eredetijét márványból alkotta a művész 1922-ben)
- Rózsa Péter: Fiatalok, más néven Térdelők című szobra (1970)
- Marton László Lenin szobra 1970-ben került a parkba. A kommunista diktatúra és a szovjet megszállás egyik szimbólumát a rendszerváltoztatás idején, 1990. március 18-án a Magyar Demokrata Fórum becsomagolta, feliratokkal látta el: „Feladó: MDF. Tartalom: A kommunizmus szelleme. Címzett: ismeretlen” A szobrot 1991-ben elbontották.
- IV. Béla király (1235-1270) szobra és a címerház 1997-ben, a város első, 1247-es írásos említésének 750. évfordulóján került elhelyezésre. A rendszerváltoztatás óta a terület újra a Vizslapark nevet viseli.

 

230 millió forintos projekt indult.

(Rákattintva nagyítható)

 

Bali Zoltán, a térség önkormányzati képviselője a felújítás terveit mutatta be, utalva rá, hogy hatalmas kincs a közel 8 hektáros zöld felület a belváros közelében, ezért igyekeztek minél több szempontot, igényt figyelembe venni. Ehhez kikérték a környéken lakók véleményét, gyakorlatilag ők álmodták meg a terveket. Kitüntetett szempontként kezelték a kisgyermekes szülők kéréseit. Ennek szellemében új, organikus játszótér épül a „Nagyvizsla” területén, farönkökből, kövekből kirakott tipegőkkel, élőfűzből készült alagúttal, kunyhóval, kneipp taposóval. A „Kisvizslán” pedig a belváros legnagyobb játszóterét alakítják ki, ahol egy fedett teraszú pavilon is épül fagyizóval, mosdóval, pelenkázóval, nyilvános illemhellyel, s itt kapnak szobát a már munkába állt parkőrök is. A kutyások igényeinek elkerített kutyaberek (kutya agility pálya) igyekszik majd megfelelni, a kerékpárosok számára két pihenő készül (az egyik szerelőállomással), a kocogni vágyóknak pedig 400 méteres rekortán futókört alakítanak ki. A meglévő sportpálya megújul, mellette felnőtt játszótér kap helyet, street workout eszközökkel. Kényesen ügyelnek a zöldfelület megőrzésére, újfajta virágokat, cserjéket, fákat is ültetnek, ökosétány létesül, megújul a közvilágítás, a padok és az utak is, mindezt pedig kamerarendszer figyeli majd. A beruházás már elkezdődött, a befejezés 2018 nyarának végére várható.
Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg a 40 éves fővíznyomó vezetéket cserélik ki, hiszen ez a régi cső gyakorlatilag időzített bomba, amit jobb hatástalanítani, mielőtt nekilátnak a park teljes megújításának, hogy később ne kelljen emiatt felbontani. A közműrekonstrukciót nyár végére fejezik be. A Vizslapark mellett egyébként megújul az Arany János utca szennyvízrendszere is. Az évtizedek óta elavult szennyvízcsatorna hálózatot szeptemberi kezdéssel szeretné az önkormányzat korszerűsíteni. A felújítás a teljes pályaszerkezetet, az összes szegélyt, valamint a legtöbb lakó bekötést is érinti. A Platán sortól indul a csere, egészen a felújított Rákóczi útig. A teljesen új aszfaltburkolat 2018 nyarára készül el. A beruházás értéke 165 millió forint.
Vigh László országgyűlési képviselő zárszavában összefoglalta a Vizslapark által képviselt értékeket, s remélte, hogy a megszépülő park tágas, szellős, átlátható összképet nyújt majd, ahol mindenki biztonságban pihenhet, sportolhat. A város zöld szíve valós funkciót nyer, generációk találkozóhelyévé válhat.

 

A város zöld szíve valós funkciót nyer, generációk találkozóhelyévé válhat.