Döntöttek a városi kitüntetésekről

Virtuális ZEGINFO

(2021.04.08., 10:40)

 

Balaicz Zoltán polgármester.

 

Eredetileg április 8-án tartottuk volna a soron következő képviselő-testületi ülésünket, azonban a járványügyi veszélyhelyzet miatti különleges jogrend ideje alatt sem az önkormányzati bizottságok, sem pedig a közgyűlés nem ülésezhetnek. A testületek jogköreit a polgármester gyakorolja, aki kihirdetheti a határozatokat és a rendeleteket, valamint azok módosításait.
Ugyanakkor Zalaegerszegen mindig is fontosnak tartottuk egymás tiszteletét, ezért amellett, hogy részletesen tájékoztatom írásban a kormánypárti és ellenzéki frakcióvezetőket, képviselőket a járványügyi védekezés lépéseiről, a bizottságok és a közgyűlés helyett meghozott döntések előtt egyeztetést folytattam a frakciókkal. Április 6-ra összehívtam a Tulajdonosi Tanácsadó Testületet, valamint a Frakcióvezetői Értekezletet, ahol a kormánypárti és ellenzéki képviselőkkel áttekintettük valamennyi előterjesztést.
A döntésekről a veszélyhelyzetre való tekintettel most is csak egy virtuális ZEGINFO-val számolok be.
Elfogadtuk a hivatal beszámolóját a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.
Bár már több mint 8 éve, 2013. január 1-je óta nem a városi önkormányzathoz, hanem az állami tankerülethez tartoznak az iskolák, mégis fontosak számunkra a helyi oktatási és nevelési intézmények. Az átszervezésekkel kapcsolatban mindössze véleményezési jogunk van. A művészeti oktatás jövője kapcsán a tankerület véleményt kért az önkormányzattól, melynek kapcsán egyhangú döntéssel NEM támogattuk az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tervezett átszervezését.
A törvényi és egyéb jogszabályi változások miatt újra kellett alkotnunk a közterületek használatáról szóló helyi rendeletet. Mostantól már nem szerződéses jogviszony lesz a közterület foglalás, hanem hatósági ügy. Így a díjtételek ÁFA tartalma is megszűnik, ami érzékelhető árcsökkenést jelent a használatba vevők számára. A kérelmet 15 nap helyett elég lesz a használat előtt 8 nappal benyújtani. Szigorodnak az utcai zenélés feltételei. Az új rendelet kezeli a fesztiválok és városi rendezvények keretében történő közterület használatot. A dokumentumban feltüntettük a koronavírus világjárványhoz kapcsolódóan a vendéglátósoknak és a taxisoknak ideiglenesen biztosított kedvezményeket is.
A 2021-es költségvetés első negyedévi módosítására is sor került. A 2021-es költségvetés a jelen helyzetben inkább egyfajta „járványügyi” költségvetés, hiszen a koronavírus világjárvány és a nyomában érkező gazdasági világválság következtében most főleg az önkormányzati alapfeladatokra tudunk és fogunk koncentrálni (intézményrendszer biztonságos működtetése, a közel 1800 dolgozónk bérének biztosítása, városüzemelés, stb.). Így az önként vállalt feladatokra, sporttámogatásokra, civil szervezetekre, rendezvényekre most kevesebb lehetőségünk van. A legfontosabb a jelen helyzetben az egészség védelme, a családok és a munkahelyek biztonsága, a gazdaság újbóli megerősítése. A mostani módosítás minimális, mindössze 95 millió forint a változás az időközben érkezett működési és felhalmozási célú támogatások beérkezése miatt.
718 millió forintos beruházással épül a helyi termelői és kézműves piac. Ezen a területen korábban szintén lehetett árusítani, ez a lehetőség az építkezéssel megszűnt, melyet a Jákum Ferenc utcában pótoltunk. Ezt a vásárokról és piacokról szóló rendeletben is át kellett vezetni.
Elfogadtuk a 2020. évi ellenőrzési jelentést, valamint az önkormányzat felügyelete alá tartozó szervezetek jelentéseiről szóló éves beszámolót. Az Ellenőrzési Osztály rendben találta a hivatal és az intézmények működését.
Az önkormányzat könyvvizsgálói feladataival továbbra is (2024. május 31-ig) Szijártóné Gorza Klárát bíztuk meg.
Ismét új közterülettel gazdagodott a város, a helyi lakók kérésére az eddig csak helyrajzi számmal szereplő út nevet kapott, így van már a gálafeji városrészben Arany akác utca.
Bár a helyi felsőoktatási intézmények soha nem tartoztak az önkormányzathoz és most sem tartoznak, egy magára valamit is adó megyei jogú városnak, megyeszékhelynek kiemelten fontos az egyetemi karok és képzések működése és minősége. A támogatást önkormányzatunk részben közvetlenül, részben pedig a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítványon keresztül biztosítja. Az együttműködési megállapodást módosítani kellett, hiszen annak kedvezményezettje eddig a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) volt, de a zalaegerszegi Gazdálkodási Kar tavaly a Pannon Egyetemhez (PE) került át, amely létrehozta a Zalaegerszegi Egyetemi Központot, így ezt a szerződésben is át kellett vezetni.
Nyugdíjba ment a II. számú háziorvosi körzet háziorvosa, dr. Madarász Zsuzsanna, helyettesítéséről dr. Orbán Zoltán gondoskodik. Pályázatot írtunk ki a háziorvosi poszt 2021. július 1-től való betöltésére.
Pályázatot adunk be a Cseperedő Bölcsőde melegítőkonyhájának 2022-es felújítására.
Elfogadtuk a víziközmű vagyonra vonatkozó 2021-es felújítási és pótlási terv megvalósításához szükséges szerződéseket, melyet a saját önkormányzati vállalatunkkal, a Zalavíz Zrt.-vel kívánunk elvégeztetni. Az ivóvíz ágazatban ez 2021-ben közel 197,4 millió forintos beruházást, a szennyvíz ágazatban pedig 465,9 millió forintos beruházást jelent.
Elfogadtuk a tájékoztatót a kistérségi ügyeleti rendszer 2020. évi működéséről. A számok azt mutatják, hogy az elmúlt 10 évben jelentősen csökkent az ügyeleti ellátást igénybe vevők száma, melynek okai között van az orvoshoz való fordulás gyakorlatának átalakulása, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi ellátási szerepének jelentős felértékelődése, valamint a koronavírus világjárvány hatása.
Felnőtt ügyelet (ambuláns ellátás és hívás):
2011: 15.355 eset
2020: 5.766 eset
Gyermek ügyelet (ambuláns ellátás és hívás):
2011: 7.858 eset
2020: 3.402 eset
Az ügyeleti ellátást Zalaegerszegen hétköznapokon 16:00 óra és 22:00 óra között 2 felnőtt háziorvos és 1 házi gyermekorvos, 22:00 órától másnap reggel 8:00 óráig 1 felnőtt háziorvos és 1 vegyes praxist ellátó háziorvos biztosítja. A felnőtt ügyeleti ellátást hétvégén és ünnepnapokon 8:00 órától 20:00 óráig 3 háziorvos, 20:00 órától másnap reggel 8:00 óráig 2 háziorvos biztosítja. A gyermek ügyeleti ellátást hétvégén és ünnepnapokon 8:00 óra és 22:00 óra között 1 házi gyermekorvos, 22:00 óra és másnap reggel 8:00 óra között pedig 1 vegyes praxist ellátó háziorvos biztosítja.
Ezután is (2023. december 31-ig) az OTP Bank látja majd el az önkormányzat és az intézmények bankszámlájának vezetését.
Minden év május 13-án ünnepeljük a Város Napját, hiszen 1885. május 13-án lett rendezett tanácsú város Zalaegerszeg és megválasztották első polgármesterünket, Kovács Károlyt (1885-1895). A május 13-hez legközelebb eső pénteken szoktuk tartani az ünnepi közgyűlést, ahol a legmagasabb városi kitüntetéseket adjuk át. A koronavírus világjárvány miatt 2020-ban sem tudtuk megtartani a rendezvényt, a díjakat csak több hónap csúszással és szerényebb keretek között adtuk át. Ugyancsak elmaradt decemberben a Zalaegerszegért Díjak átadása is, reméljük június hónapban pótolni tudjuk a programot. Idén május 14-én, pénteken tartottuk volna az ünnepi közgyűlést, de a veszélyhelyzet miatt biztos, hogy ezt megint nem tudjuk megtartani, csak egy későbbi időpontban, de a díjazottakról döntöttünk. 2021-ben posztumusz díszpolgári címet adományozunk néhai Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművésznek. Pro Urbe Zalaegerszeg kitüntetésben részesül dr. Bérces Edit főiskolai docens, ultramaraton futó, többszörös világcsúcstartó, világ- és Európa-bajnok, valamint Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.
A Sport Mecénása Díjat 2021-ben a Hydrocomp Kft. kapja.
Vigyázzunk egymásra!
Zalaegerszeg, 2021. április 8.

Balaicz Zoltán
polgármester