Díjat nyert Amerikában Lendvai Kristóf filmje (2020.03.11.,9:15)

 

Lendvai Kristóf filmjét nagy sikerrel vetítik.

 

A legjobb film díját nyerte el a középiskolások kategóriájában a hét végén az oklahomai Stillwaterben Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmje. A Red Dirt Film Festivalon több mint száz alkotás versenyzett, köztük egyedüli magyarként szerepelt és nyert a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészeinek közreműködésével, a mindössze 18 éves rendező által készített 38 perces alkotás.
Az egyesült államokbeli fesztiválon az előválogatás után 107 film került a versenyprogramba. A középiskolások mezőnyében mindössze öt alkotást jelöltek, köztük Kristóf angol felirattal, Halfway címmel versenyző filmjét. Az oklahomai filmes versenyt idén hetedik alkalommal rendezték meg március 5. és 8. között. (https://www.reddirtfilm.com/copy-of-2020-official-nominees-list) A Kristóf által elnyert trófeát a szervezők ígérete szerint rövidesen eljuttatják Magyarországra.
A Félúton első, és rögtön nemzetközi díját még novemberben az olaszországi Bariban nyerte el. A legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták ugyanis Bellus Attilát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészét a kisjátékfilmben nyújtott alakításáért. Az Under The Stars International Film Festival negyedik, Scorsese Edition elnevezésű fordulójában lett díjazott a filmben Endrét alakító színművész.
Februárban, szintén Olaszországban, a római Prisma Independent Film Awards válogatásába ugyancsak bekerült a Félúton angol feliratos verziója.
A 18 éves nagykanizsai gimnazista filmje komoly társadalmi problémával, a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról. A 38 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei hangos veszekedések közepette válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. Útközben különféle emberekkel találkozik, mire a végén rádöbben, hogy neki mégis haza kell mennie.