Csapategység, küzdőszellem… és közönség (2017.06.12., 9:05)

Bronzérmes a Zalakerámia-ZTE KK!

 

Balaicz Zoltán adja át az érmet Mohácsi Máté csapatkapitánynak.

 

Hosszú és izgalmas szezonon vagyunk túl az egerszegi férfi kosárlabdában. Emlékszem, ősszel egyik ismerőssel két-három mérkőzés után nem láttunk sok fantáziát a meghatározó emberek távozása után átalakult együttesben. Aztán a fiúk egyre inkább csapattá értek, az első nyolc közé kerülésért szerencsére már nem kellett izgulni, sőt a középszakaszt a felsőházban kezdték. Az első öt helyezett versengésében már nagy számolgatás volt, hogy kivel lenne jó a rájátszást kezdeni. Itt a mezőny egyre inkább kiegyenlítetté vált. A hajrában a ZTE talán a legnehezebb párharc résztvevője lett: negyedikként mérkőzött meg a tavalyi bajnok és a rájátszásba ötödik helyezettként kerülő Szolnokkal. A csapatból sokat kivett az ötmérkőzéses párharc, így a döntőbe jutásért vívott találkozókon egy jóval pihentebb Alba Fehérvár fogadta a zalaiakat. Sikerült így is meglepetéssel kezdeni a csatát, de fizikálisan a fehérváriak bírták jobban, így jelenleg is a Falco Szombathellyel csatáznak az aranyéremért. (a párharc eddigi két mérkőzésén egyaránt vendéggyőzelem született - a szerk. )
A Zete bronzéremmel vigasztalhatta a csarnokot szinte minden mérkőzésen megtöltő drukkereit, s talán elmondható, hogy még nagyobb lelátót is gond nélkül meg tudnának tölteni a zalai sportkedvelők. A bronzcsata első mérkőzésén egy több sebből vérző Körmend fogadta a zalaiakat, akik éltek a lehetőséggel és gáláztak a körmendi katlanban. (A mérkőzést megelőzően két körmendi légiós halálos kimenetelű balesetnek volt részese - a szerk.) A második találkozóra a körmendiek sérülés és kiállítás miatt két légiósukat is elvesztették, így a két győzelemig tartó párharc második találkozóját még nagyobb önbizalommal várhatta a szinte teljes csapattal felálló ZTE.

 

A játékosok által levegőben Magic Tom, azaz Bencze Tamás.

 

A szombati összecsapás előtt kiosztották a csapat tavaly elhunyt hűséges szurkolójának, Szalai Szidóniának emlékére alapított Szidónia-díjat, melyet Benke Szilárdnak adtak át. A mérkőzésre a Körmend öt felnőtt játékost nevezett és közben fiatalokkal frissítették a csapatot. Az egerszegiek így sem tudtak megnyugtató előnyre szert tenni, sőt a félidőben kétpontosra olvadt a különbség. Így többször is La Fontaine A holló meg a róka című meséje jutott eszembe. Mondván, nehogy kiénekeljék a körmendiek a „sajtot”, vagyis jelen esetben a bronzérmet az egerszegi együttestől. A mérkőzés így nagy izgalmakkal telt, a hőmérséklettel is felfűtött csarnokban az egyik szurkoló már a második negyedben rosszul lett, de ilyen állapotban sem szeretett volna egyetlen pillanatról se lemaradni. Kitartása meghozta a sikert is, melyet kétségtelen, hogy megérdemelt az utolsó pillanatig küzdő ZTE. A zalaiak végül 99-95-re győzték le vasi ellenfelüket, második győzelmükkel így a bronzérmet is kiérdemelték. Hét év után így újra érmes helyen végzett a ZTE, amely 2010-ben bajnok lett.
A mérkőzést nagy ünneplés követte, a bronzérmeket a kosárlabda szövetség képviselői és Balaicz Zoltán polgármester akasztotta a fiúk és a stáb tagjai nyakába. Az egerszegi játékosok a szurkolók nagy örömére elosztogatták mezeiket, sőt néhányan még cipőiket is. Később a csapatot és kísérőit az Egerszeg Fesztivál estéjén egyesével szólították nagyszínpadra, majd a közönségnek ismét megköszönték az egész éves buzdítást. Bencze Tamás vezetőedző neve kapcsán este többször is elhangzott a Magic Tom kifejezés. Vajon folytatódik a varázslat és a tavalyi 5. hely után jövőre megint két helyezést lépünk előre?
Soha rosszabbat, legyen úgy!

Kép és szöveg: Pataki Balázs

 

A bronzérmes csapat és a stáb a szurkolótábor előtt.

(A fotó rákattintva nagyítható.)

Fotó: ztekosar.hu