Botrányos nyomásgyakorlás Nagykanizsán (2021.02.10.,9:05)

 

Politikai alapon káderezhetnek a Zala-megyei városban.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

 

Politikai nyomásra visszalépett pozíciójától a Nagykanizsa Egyesített Bölcsőde intézményvezetője; az ügy miatt óriási a felháborodás. Közben az önkormányzati tulajdonú Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. egyre nagyobb bajban van, ehhez a város kormánypárti vezetése szerint a balliberális többség jóvoltából kinevezett ügyvezető vitatott döntései vezettek.
Visszalépett a Nagykanizsa Egyesített Bölcsőde intézményvezetői pozíciójától Böröndi Ágnes. A tisztségre korábban pályázatot írtak ki, amely múlt év végén járt le. Ezen Böröndi Ágnes nyert, aki eddig is vezette a nagykanizsai bölcsődéket, a város vezetése szerint közmegelégedésre. Balogh László polgármester éppen ezért ismételten kinevezte a győztes pályázót, aki viszont nem sokkal később írásban jelezte: mégsem vállalja a pozíciót. Böröndi Ágnes a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a baloldali többség már a pályázat nyári, első kiírásánál sem támogatta a kinevezését, és egyértelművé tették, hogy nem maradhat vezető.
– A második pályázati forduló után Balogh László polgármester ugyan kinevezett engem, de ebben a légkörben nem végezhetek szakmai munkát. Mivel a balliberális többség továbbra sem támogat, inkább visszaléptem. Attól tartottam, hogy később elveszíthetem a munkám, és létbizonytalanságba kerülök. Ebben a hangulatban nem tudok dolgozni, és a veszélyhelyzet után valószínűleg amúgy is leváltottak volna – fejtette ki Böröndi Ágnes.
Miközben a Nagykanizsa Egyesített Bölcsőde szakmai alapon kinevezett intézményvezetője a politikai nyomás hatására nem folytatja a munkát, a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, száz százalékban önkormányzati tulajdonú Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. élén olyan ügyvezető áll, aki a 2019-es önkormányzati választást követően a balliberális többség jóvoltából került pozíciójába. Az új ügyvezető, Szirtes Balázs 2019. december elsején 35 millió forintos tartalékkal vette át a társaságot az előző cégvezetéstől, majd 2020 első felében harmincmillió forint támogatást kapott az önkormányzattól. Ennek ellenére 2020 első félévének végén már húszmillió forint mínusznál tartott a cég. Ez azonban nem akadályozta meg a balliberális többséget, hogy a koronavírus-járvány első hullámát és a 2020. június közepén megszűnt veszélyhelyzetet követően megemelje Szirtes Balázs fizetését 500 ezerről 800 ezer forintra. Az emelt fizetést ráadásul visszamenőlegesen január elsejétől kapta meg az új vezető. A tavaly augusztus 27-i közgyűlésen ezt Horváth Jácint (DK) azzal indokolta, hogy „azokat az embereket, akik tisztességesen dolgoznak és teszik a dolgukat, munkahelyet teremtenek, rendesen meg kell fizetni ahhoz, hogy itt maradjanak”. A kérdés már csak az, hogy ha 2019 végén Szirtes Balázs 500 ezer forintért elvállalta a társaság vezetését, akkor miért kellett fél évvel később, a járvány okozta válság idején hatvan százalékkal megemelni a fizetését?
Alig egy hónap múlva a nagykanizsai közgyűlésen újra a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. volt a téma. Azok után ugyanis, hogy a társaság év közben harmincmillió forint támogatást kapott az önkormányzattól, és a város tízmillió forintért vásárolt raktáron levő, eladatlan maszkokat a cégtől, Szirtes Balázs jelezte: negyvenmillió forint folyószámlahitelre lenne szüksége 2020-ban és 2021-ben is. Azzal érvelt, hogy folyamatosan újabb és újabb embereket vettek fel, ezzel párhuzamosan fejleszteni is kellett, de a megtermelt áru értékesítése ehhez képest késik, likviditási gondjaik vannak. Ez azért is furcsa, mert Szirtes azt is közölte: 2021-ben már nem lesznek gondok a cégnél, mert ezeket az állami bértámogatás megoldja.
A kormánypárti képviselők hiába figyelmeztették az ügyvezetőt: korántsem biztos, hogy az állam ekkora, több mint százszázalékos létszámbővülés esetén is oda tudja adni a bértámogatást, Szirtes és a baloldali többség hajthatatlan maradt.
Végül azoknak lett igazuk, akik óvatosságra intették az ügyvezetőt, mert az állami bértámogatást nem Szirtes reményei szerint kapta meg a cég. Az ügyvezető ezért január 27-én levélben fordult Balogh László kormánypárti polgármesterhez, és húszmillió forint előleget kért abból a 2021-es támogatásból, amelyről még döntés sem született, mert a városnak még nincs elfogadott költségvetése. Szirtes a levélben már a polgármesterre próbálta hárítani a felelősséget, mondván, ha nem érkezik meg az előleg, akkor személyi jellegű döntéseket kell hozni a cégnél. Azt a városvezetés nem tudja, hogy az ügyvezető élt-e már a 2021-es, negyvenmilliós folyószámlahitel lehetőségével.
A hírek szerint a szorult helyzetből elbocsátásokkal menekülhet a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. vezetése, amely több alkalmazottat kirúgott. Csoportos létszámleépítésről azonban egyelőre nincs hír. Nagy kérdés, hogy a Szirtes-féle vezetés úrrá tud-e lenni a helyzeten, és a nehézségek miatt visszaállítják-e az ügyvezető korábbi fizetését, amivel milliókat tudnának spórolni.
Balogh László polgármester szerint Böröndi Ágnes az elmúlt évek során bizonyította szakmai elhivatottságát és rátermettségét, ezért úgy gondolta, kellő tapasztalattal és tudással tudná tovább folytatni a munkáját.
– Sajnálatos, hogy a többségi, baloldali ÉVE-frakció döntéseit nem a szakmai érvek befolyásolják, hanem a vélt vagy valós politikai értékrend.
Ezt tükrözi a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. ügyvezetőjének elmúlt évben tapasztalható munkája is, amely a nem megfelelően átgondolt üzletpolitikai döntések eredményeként újabb likviditási nehézségekbe sodorta a céget, függetlenül attól, hogy az elmúlt évben jelentős önkormányzati támogatásban részesült. Az ebből adódó esetleges elbocsátásokat pedig természetesen az én nyakamba akarják varrni, áthárítva a felelősséget, úgy, ahogy ezt eddig is tették – mondta a polgármester.

Borsodi Attila
Magyar Nemzet