Bokrétaünnep a Dózsa-iskola tornacsarnokánál (2021.02.12.,9:00)

 

Sárfalvi Péter beszédet mond a Dózsa György általános iskola új tornacsarnokának bokrétaünnepén.

 

A magyar sport rendkívül sikeres pályán halad, a járványhelyzet ellenére folyamatosan zajlanak a sportcélú beruházások – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára február 11-én Zalaegerszegen.
Sárfalvi Péter a megyeszékhelyi Dózsa György általános iskola új tornacsarnokának bokrétaünnepén arról beszélt, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében országszerte 250 hasonló beruházás zajlik vagy fejeződött már be. Ezeknek az infrastrukturális beruházásoknak a jelentőségét mutatja az is, hogy 2010 óta megduplázódott Magyarországon az igazolt versenyzők száma.

 

Az 1 milliárd 250 millió forintból épülő tornacsarnokot a tervek szerint ősszel adják át.

 

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) kifejtette: a 600 diákot oktató iskolában tavaly nyáron fejeződött be a 324 millió forintos teljes felújítás, amelyet megelőzően már előkészítették az eddigi tornaszoba helyett egy új csarnok építését. Az 1 milliárd 250 millió forintból tavaly augusztusban kezdett beruházást a tervek szerint idén ősszel adják át.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a sportolással sokat tehetünk azért, hogy ne kerüljünk orvoshoz. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a diákok egy része csupán annyit mozog, amennyit a mindennapos testnevelésórák miatt szükséges. (Forrás: MTI)

 

Kajári Attila, a zalaegerszegi tankerület igazgatója, Vigh László, Sárfalvi Péter, Balaicz Zoltán, Böjte Sándor Zsolt, a térség önkormányzati képviselője (takarásban) és Benke Gábor, a kivitelező B&G Építőipari Kft. ügyvezetője (b-j).

Fotók: MTI/Varga György