Az építkezés állásáról tájékozódtak (2021.05.26.,12:00)

 

A fotón balról jobbra: Barta-Eke Gyula ügyvezető, Autóipari Próbapálya Zala Kft.; Dirk Janetzko ügyvezető, AVL-ZalaZONE Próbapálya Kft.; Hamar Zoltán  cégvezető, Autóipari Próbapálya Zala Kft.; dr. Gelenczei Csilla Autóipari Próbapálya Zala Kft. FB elnöke; Balaicz Zoltán polgármester; dr. Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott; dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter; Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos; dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.

 

Május 19-e a zalaegerszegi járműipari tesztpálya napja, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök 2016. május 19-én jelentette be a pálya megépítését, 2017. május 19-én pedig megtörtént az alapkőletétel is. A járványhelyzet miatt az idén szűk körben az építkezés állásáról hallgattak meg beszámolókat a résztvevők. A 45 milliárd forintos állami beruházásból 250 hektáron épülő pálya elemei közül elkészült már a Z fogadó- és a technikai épület, a kezelhetőségi pálya, a 300 méter átmérőjű dinamikai felület és a nyolc különböző együtthatóval kialakított fékfelület. Megvan már az okosváros teljes úthálózata, a városi forgalmi környezetet imitáló területen nyár végére elkészül az épületelemek kivitelezése, 610 folyóméter hosszú homlokzatot alakítanak ki az utak mentén. Befejeződött a másfél kilométeres, kétszer kétsávos autópálya-szakasz aszfaltozása, s készen van a felette átívelő 40 méter hosszú felüljáró híd, továbbá az ehhez csatlakozó három kilométeres autóútból is lassan elkészül. Az idén épül meg az 5, 12, 18, 25 és 30 fokos emelkedőt tartalmazó modul, a kezelhetőségi pálya pedig kiegészül egy egy kilométer hosszú, hat méter széles kisebb kezelhetőségi pályával, amely teljes hosszában vizezhető lesz. Az építkezés az ütemterv szerint halad, nincs késést előidéző körülmény, már a létesítmény 90%-a kész, s a tervek szerint év végére átadható lesz.
Az utóbbi évek autóipari fejlesztései intenzíven az autonóm vezetési funkciók irányába mutatnak, ennek egyik előszobája a szériajárművekben már előforduló vezetéstámogató rendszerek. (ADAS = Advanced Driver Assistant Systems, pl. sávtartó rendszerek, automata vészfékrendszer, adaptív tempomat) Ezen rendszerekre vonatkozóan szabványos tesztelési eljárások kerültek kidolgozásra (pl. EuroNCAP), és széleskörű igény mutatkozik az autóiparban ilyen jellegű tesztek végrehajtására. A megfelelő teszteszköz-parkon túl szigorúan specifikált tesztkörnyezet is részét képezi ennek, a ZalaZONE tesztpályán az ADAS felület szolgál ezen tesztesetek dedikált helyszíneként.