„Az én országom nem e világból való” (2020.04.09.,12:15)

 

Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt

 

Szokásban volt a zsidóknál, hogy a tavaszi ünnep alkalmával egy elítéltnek megkegyelmeztek. Abban az esztendőben egy politikai fogoly és egy köztörvényes bűnöző állt Pilátus törvényszéke előtt: a Názáreti Jézus, és egy Barabás nevű férfi, akit gyilkossággal vádoltak.
Pilátus, a rómaiak judeai helytartója előírás szerint kihallgatta Jézust, akit a főpapok izgatással, a törvényes rend megdöntésére tett kísérlettel vádoltak, s felrótták neki azt is, hogy a zsidók királyának nevezi magát, amivel megvalósította a felségsértés bűntettét.
- Te vagy a zsidók királya? - kérdezte Jézust a helytartó.
- Te mondád - felelte egyszerűen a vádlott.
- Tehát király vagy te? - faggatózott tovább Pilátus. Jézus meg égre révedő tekintettel annyit mondott csak:
- Az én országom nem e világból való.
Pilátus tanácstalan volt. Jézus vallatásakor nem igazolódtak a főpapok által beterjesztett vádindítvány kitételei. A vádlók és az elámított, felheccelt tömeg egyre ingerültebben várták az ítéletet. A helytartó a papi fejedelmekhez fordult:
- Mit kívántok, hogy cselekedjek nektek? Én semmi bűnét nem találom ennek az embernek!
- Feszítsd meg! - kiáltották a főpapok. - Feszítsd meg! Feszítsd meg! - zúgott, morajlott - mintegy visszhangként - a tömeg.
Pilátus tisztelte a törvényt, s nem volt kedvére, hogy ártatlannak ítélt embert küldjön a Koponyák hegyére, ahol a kivégzések helye volt abban az időben. Tudta viszont azt is, hogy meg kell felelnie hatalma legfőbb támaszai, a főpapok és az általuk mindig mozgósítható tömeg elvárásának. Hirtelen mentő ötlete támadt: az egy elítéltre korlátozott amnesztia. Az ítéletére várakozókhoz fordult.

 

Munkácsy Mihály: Golgota


- Szokás, hogy Húsvétkor elbocsássak egy halálra ítéltet. Íme, itt van a gyilkosság bűnével terhelt Barabás, és Jézus, akit ti azzal vádoltok, hogy a Zsidók Királyának nevezi magát. Feleljetek! Melyiknek kegyelmezzek, melyiküket bocsássam el, Jézust vagy Barabást?
- Barabást! - zúgták a vádlók.
- És mit cselekedjek Jézussal?
- Feszítsd meg, feszítsd meg! - hangzott könyörületlenek kórusa. Pilátus engedett a Jézus halálát követelőknek. „Én mosom kezeimet” - mondta inkább csak magának, meghasonlott lelkiállapotában - mintegy elvetve magától a felelősség terhét.
Jézust megragadták a zsidók, megostorozták, bíborvörös köpönyeget adtak rá, fejére tövisből font koszorút tettek, kezébe - tovább fokozva a csúfságot - nádszálat nyomtak királyi jogar gyanánt és röhögve-hörögve, gúnyos hajbókolással körbetáncolva Jézust, üvöltötték:
- Üdvözlégy, Zsidó Királya!
A papi fejedelmek önelégülten szemlélték Jézus kínzását, meggyalázását, s hitték, hogy a Názáreti megfeszíttetésével véglegesen leszámolnak legnagyobb politikai ellenfelükkel.
Nem tudták, hogy Nagypéntek után eljön a Húsvétvasárnap: Feltámadás.

Farkas László