Az első bajnoki címre emlékezve (2018.03.13., 12:40)

Jubileumi ünnepség a ZTE kosárcsapata tiszteletére

 

Az öröm leírhatatlan volt 1988 május 8-án.

 

Korábbi cikkünkben (itt olvasható) már beszámoltunk arról, hogy bensőséges ünnepség keretében emlékezünk Zalaegerszegen 2018. május 11-én (pénteken) a ZTE férfi kosárlabda-csapatának 30 évvel ezelőtt, 1988 május 8-án kivívott első bajnoki címére.
Előző cikkünk után volt aki megkérdezte: miért nem a sportcsarnokban kerül sor erre a köszöntésre? Nos, az eddigiekhez hasonlóan a sportcsarnokban is köszöntik majd a csapatot. A szervezők azonban úgy gondolták, hogy a 30 éves jubileum miatt az eddigieknél nagyobb szabású rendezvénnyel emlékeznek a sporttörténeti jelentőségű bajnoki cím elnyerésére.
A jubileumi gálán részt vesznek az egykori bajnokcsapat játékosai, szakvezetői, a klub vezetői. Eredeti filmfelvétel segítségével idézzük fel a Baja elleni harmadik, a bajnoki címet eldöntő találkozót.
Természetesen az ünnepi gálán számos olyan vendég is lesz az egykori főszereplőkön kívül, akikre joggal kíváncsiak lehetnek az 1988-as bajnokcsapat szurkolói és a sportág jelenlegi barátai is.
Igen, a szurkolók, hiszen nélkülük nem lenne igazi a megemlékezés! Hogy elkerüljük azt a kellemetlenséget, hogy szurkolók szoruljanak ki a gála helyszínéről, Zalaegerszeg egyik művelődési intézményéből, ezért előzetes regisztrációra van szükség. Éppen ezért, akik szeretnének részt venni a jubileumi ünnepségen, jelezzék szándékukat a következő e-mail címeken:
zalataj@zelkanet.hu, zalatajkiado@gmail.com.
Előző cikkünk megjelenése óta egyébként már több szurkoló is jelezte részvételét az ünnepségen. Természetesen várjuk a további jelentkezéseket.
Köszönettel a szervezők képviseletében: Ekler Elemér