Az egerszegi úszó érmei (2018.12.07., 9:50)

Nemzetközi sikerek válogatott színekben

 

Gergye Ákos (balról)  és válogatottbeli csapattársa, Kós Hubert a 100 m hátúszás eredményhirdetése után.

 

Gergye Ákos a magyar válogatottal versenyzett Novi-Sadban a 8-nemzet úszóversenyen
Szerbiában rendezték idén a nyolc közép-európai ország válogatott versenyzőinek részvétével zajló közismert nevén 8-nemzet versenyt. Az EuropTec ZÚK versenyzője, Gergye Ákos is a csapattagok között volt, s jó eredményeivel hozzájárult a nemzeti válogatott jó szerepléséhez.
Ákos már az első versenynapon, a 4x100 méteres vegyesváltó kezdő tagjaként kiválóan úszott, s nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar válogatott csapata rajt-cél győzelmet aratva az első helyet szerezte meg. Ezen a napon újból rajthoz állhatott Ákos, 200 méter hátúszásban további éremmel, és pontokkal gazdagította a csapatot, hiszen az előkelő 2. helyen csapott célba.

A továbbiakban még 100 méter hátúszásban rajtolt az EuropTec-ZÚK versenyzője, ahol ismét jó teljesítménnyel 0:59,76-os idővel a 3. helyet szerezte meg (míg első helyen Kós Hubert - szintén a magyar válogatott tagja ért célba).