Átadták a felújított Zalaszentgróti Járási Hivatal épületét (2017.06.03., 9:30)

 

A felújított járási hivatal.

 

Dr. Sifter Rózsa elmondta, hogy tavaly 13 ezer ügyet kezeltek Szentgróton.

 

A KEHOP-5.2.2-16-2016-00018 azonosítószámú, a „Zala Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése” elnevezésű pályázatban befejeződött a Zalaszentgróti Járási Hivatal  felújítása. Az ünnepélyes átadásra június másodikán, pénteken délután került sor a Zala-parti kisvárosban.
Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott beszédében részletesen szólt arról a folyamatról, amelynek keretében 10 kormányhivatali intézmény épületét újítják fel mintegy 1 milliárd forintos költséggel a sikeres pályázatnak köszönhetően. A Zalaszentgróti Járási Hivatalban - ahol jelenleg huszonöten dolgoznak, de hamarosan a NAV szolgáltatásai is elérhetők lesznek - az épülethatároló szerkezetek szigetelésére, a nyílászárók cseréjére, világítás-és fűtéskorszerűsítésre és napelemes rendszer kiépítésére került sor. A beruházás összköltsége több, mint 92 millió forint volt, s a Zala Megyei Kormányhivatal költségvetéséből egy térkövezett parkolót is kialakítottak. A hivatalban a 15 ezer lelket számláló járáshoz tartozó 20 település lakóinak ügyeit intézik, tavaly mintegy 13 ezret.

 

Dr. Kovács Zoltán szerint csak finomhangolások lesznek házon belül.

 

A szalagátvágás pillanata... Balról Rétvári Róbert, a Zalaszentgróti Járási Hivatal vezetője, Manninger Jenő, dr. Sifter Rózsa és dr. Kovács Zoltán.

 

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője megjegyezte: már halaszthatatlan volt a felújítás, hiszen  az egykor az MSZMP szentgróti székházaként és a Munkásőrség bázisaként működő épület évtizedek óta változatlan állapotban volt. A felújítással Zalaszentgrót városképe is jelentős mértékben megváltozott. A járási hivatal szakmai működése eddig is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a felújítás után pedig méltó körülmények között fogadhatják az ügyfeleket.
Dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy szívesen jön Zala megyébe, hiszen az itteni kormányhivatal jól dolgozik, kiválóan készítette elő a pályázatot és nagyszerűen vezényli le azt. A 10 épület felújításával mintegy 50 millió forint értékű energiamegtakarítás érhető el a kormányhivatalnál. Az államtitkár szólt országos dolgokról is. Mint mondta, nem kívánnak változtatni a hatáskörökön, csak finomhangolások lesznek, hogy az ügyfelek még közelebb kerüljenek a hivatalokhoz. Magyarországon mintegy 270 kormányablak működik, 1500 féle ügytípussal foglalkoznak. Dr. Kovács Zoltán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az elmúlt évben csupán 1900 esetben nem sikerült tartani a 60 napos ügyintézési határidőt.
A felújított hivatalt Bizderi János plébános áldotta meg.

E.E.

 

Az átadási ünnepségen Viktorin Kinga szavalt.

 

Pál Kata, Pál Rozi, László Evelin és Dóka Petra csángó dalokat énekelt.

Fotók: Zalatáj