Amire jó emlékezni (2019.05.10.,10:50)

A ZTE felnőtt labdarúgóinak érmeket érő sikerei a bajnokságban és a Magyar Kupában (2.)

 

Az 1968-as NB II-es bajnokcsapat Szőcs Jánossal. Álló sor, balról: Prokisch Károly, Lang József, Fehér I. István, Czotter Béla, Szabó Rezső, Papp Antal, Igazi István, Madár Gábor, Szőcs János. Guggolnak: Filó László, Kajtár Gyula, Déri László, Tóth János, Lang Ferenc, Kocsis Tamás, Bita József.

 

A következő szezon azonban meghozta az áttörést, s Szőcs János irányításával megszerezték a harmadik vonalnak számító NB II Nyugati csoportjának 1968-as bajnoki címét. Ez a harmadik vonalban elért siker tulajdonképpen egyenértékű volt a Nyugati kerület II. osztályú bajnoksága, Szombathelyi alosztályának 1933/1934. évi kiírásában szerzett bajnoki címmel, ám elmaradt az NB II Nyugati csoportjában 1958-59-ben elért harmadik helyezéstől. Az osztály névazonossága ellenére (Nemzeti Bajnokság II. osztály) a bajnoki címet most csak a harmadik vonalban tudhatta magáénak a ZTE.

 

 

Viszont az NBI/B-ben folytatta szereplését, ahol újoncként csaknem azonnal az elitbe jutott, amikor az 1969-es bajnoki sorozat végén a Videoton SC és a Szegedi EOL mögött a bronzérmet szerezte meg. Ezzel a sikerrel az együttes tulajdonképpen megismételte történetének addigi legjobb eredményét, az 1958-59-ben szerzett NB II-es (másodosztályú) bronzérmet. Amiben ez a harmadik helyezés több volt, hogy most nem egy regionális (dunántúli) csoportban, hanem az ország teljes területéről rekrutált mezőnyben érte el a ZTE. Az egyesület labdarúgói ezzel elérték az egyesület történetének addigi legjobb eredményét, s ennek felülmúlására most már valóban csak az élvonalbeli szereplés kiharcolásával volt lehetőség.

 

Hatalmas volt az érdeklődés a ZTE mérkőzései iránt.



Sokáig ez sem váratott magára, hiszen az 1971-72-es szezonban a SZEOL mögött megszerezték az NBI/B-s csoport ezüstérmét, amellyel egyben kivívták az élvonalbeli szereplés jogát.

 



Az NB I-es újonc csapat viszont nem csak megkapaszkodott Szőcs János mester vezetésével, hanem a kitűnő 6. helyezést érte el, amely az akkori élvonal összetételét - illetve a hazai labdarúgás erős főváros centrikusságát - figyelembe véve, igen hosszú időre a ZTE történetének legnagyobb eredményének tetszett. S csakugyan. A fiatal Gellei Imre vezetőedző irányításával 1984-85, majd 1985-86-ban elért 4. helyezéseken kívül, egészen a 2001-02-es élvonalbeli bajnoki címig nem ért el ennél nagyobb sikert a ZTE.

 

Az egerszegi labdarúgás klasszikus alakja, Soós István egy Újpest elleni mérkőzésen.

 

A Magyar (Népköztársasági) Kupa 1988-89. évi kiírásában, a klubtörténet során először sikerült „dobogós”, azaz elődöntős pozíciót szerezniük. A Szolnoki MÁV (3-1), a Soproni SE (4-0), majd a Váci Izzó (2-2, 1-1) ellen tovább lépve, először jutottak el a legjobb négy együttes közé. Korábban – az MNK 1964 óta tartó történetében – csak egyszer, az 1984-85-ös sorozatban jutottak el a negyeddöntőig, ez volt a legnagyobb sikerük. Az elődöntőben viszont a későbbi bajnoki- és kupagyőztes Budapesti Honvéd a hazai 1-1-et követően Zalaegerszegen 2-1-es győzelmet aratott, így búcsúztatta a szezon végén az élvonaltól elbúcsúzó kék-fehéreket.

 

Az első NB I-es gól szerzője, Gáspár Gyula a Szeged elleni mérkőzésen.

 

Nagy András
(Folytatjuk)

* * *

Tisztelt Szurkolóink!

Csapatunk az elmúlt héten nagyszerű tettet vitt véghez: megnyerte az NB II-es bajnokságot. Így hét év elteltével visszajutottunk az NB I-be, és nyártól már az ország tizenkét legjobb csapata között szerepelünk majd.
Az idei sikerben szurkolóink szerepe is megkérdőjelezhetetlen, köszönjük, hogy az egész szezonban biztatták a csapatot a hazai és az idegenbeli mérkőzéseinken egyaránt. Ezért szeretnénk Önökkel közösen megünnepelni a bajnoki címet vasárnap, utolsó hazai mérkőzésünkön, amelyet térítésmentesen tekinthetnek meg. A bajnoki előtt és után is számítunk jelenlétükre: már 16 órától érdemes lesz velünk tölteni a délutánt, a lefújás után pedig jöhet az igazi fieszta, a megérdemelt ünneplés.
A program:
16:00 Sportkomplexum avató és Simon Balla István emléktáblájának felavatása a hátsó edzőpályáknál
18:00 ZTE FC – Monor, utolsó hazai NB II-es mérkőzésünk
20:00 Bajnokcsapatunk ünneplése, éremátadó, tűzijáték
A félidőben az Albatrosz Tánc Sport Egyesület lányainak produkciója színesíti majd a rendezvényt.
Limitált számban (100 db) szurkolóink is vásárolhatnak bajnokcsapatos pólókat a ZTE Shopban, pénteken (14-17 óra) és szombaton (9-12 óra) nyitvatartási időben, illetve vasárnap is a készlet erejéig.
Várjuk Önöket, legyünk minél többen, éljük át közösen ezeket az emlékezetes, ünnepi pillanatokat!

ZTE FC

Amire jó emlékezni 1. (2019.05.09)