Amire jó emlékezni (2019.05.09.,11:50)

A ZTE felnőtt labdarúgóinak érmeket érő sikerei a bajnokságban és a Magyar Kupában (1.)

 

1925-ben készült a felvétel a ZTE labdarúgó-csapatáról. A játékosok balról: Toriszai, Schmidt, Löwi, Barta, Kertész J., Dóczi, Borsos, Mike Gy., Schwartz,  Börcz, Kertész Ö. (A fotó rákattintva nagyítható.)

 

A ZTE FC labdarúgó-csapata megnyerte a bajnokságot és hét év után újra az NB I-ben szerepelhet.
Ennek kapcsán felidézzük a jövőre 100 éves klub labdarúgóinak sikertörténetét. Nagy Andrásnak köszönhetően olvashatnak a ZTE felnőtt labdarúgóinak azon sikereiről, amelyeknek köszönhetően érmet szereztek az adott bajnoki osztályban.
Az 1920-ban alapított ZTE négy évvel később kezdte meg bajnoki szereplését a Nyugati Labdarúgó Alszövetség által Szombathelyről irányított, Nyugati kerület II. osztályának Szombathelyi Alosztályában. Ez a bajnoki csoport akkor a hazai bajnoki rendszerben a nemzeti 3. vonalnak (országos 3. szint) felelt meg. A sok nehézséggel küzdő ZTE a harmadik – 1926-27. évi – nekifutásra végre be tudta fejezni a bajnoki sorozatát.
Komolyabb sikerre 1930-31-es szezonig kellett várni, amikor a Soproni FC 1900 és a Kőszegi SE mögött a harmadik helyezést szerezte meg az együttes, igaz, pontokban jócskán lemaradva ellenfeleitől.
A következő évben meg tudta védeni harmadik helyezését a zalai alakulat. Ekkor városi riválisa, a MOVE Zalaegerszegi SE, illetve a nagy múltú Szombathelyi SE került a zöld-fehérek elé a dobogón. Ezúttal viszont már pontban is közel voltak a dobogó első két fokán végző riválisaikhoz.

 

 

Alaposan visszaestek az 1932-33-as bajnoki évben, ám az 1933-34-es szezon meghozta a nagy áttörést. Végre egy egységes és jó képességű csapat állt össze. Mindössze egyetlen vereséget szenvedtek, igaz azt a helyi rivális MOVE ZSE együttese ellen (1-4). A Szombathelyi Alosztály egyik bajnokaként osztályozóra voltak jogosultak a kerületi első osztályba (hazai másodosztály, az amatőrök legmagasabb szintje) való felkerülésért, amelyet sikeresen abszolváltak a Kerületi Alosztály másik négy csoportjának bajnokai ellen (Komárom, Mosonmagyaróvári Hubertus, és a Székesfehérvári ARAK). A négy bajnokcsapat között is az első helyen végzett, ezzel a ZTE kiharcolta a Nyugati Alszövetség bajnokságának I. osztályú tagságát.

 

 

Az 1934-35-ös bajnokság volt a zöld-fehérek addigi legsikeresebb szezonja, a „régi” ZTE fénykora. Az együttes újoncként a bravúrnak számító 6. helyen végzett, ám a következő szezonban elért 12. helyezéssel elbúcsúzott az első osztálytól. A Nyugati Alszövetség II. osztályába visszatérve kétszer is a második helyen végeztek, 1936-37-ben a Szombathelyi SC, egy esztendővel később pedig a Celldömölki Vasutas SE bizonyult jobbnak náluk.

 

A ZTE együttese az 1930-as évek közepén. (A fotó rákattintva nagyítható.)

 

A Nyugati Alszövetség II. osztályában megszerzett négy bronzérmet, illetve egy bajnoki címet követően az 1938-39-es szezonban ugyan még helyezést szereztek, ám aztán hatósági úton megszűntették a ZTE egyesületet, amely 18 esztendőre eltűnt a hazai futball térképről.
Az 1957 júniusában újra életre kelt ZTE amely – egyik alapítója, a Zalaegerszegi Ruhagyár jogán -, immár a Nemzeti Bajnokság második osztályában szerepelhetett. S ha már jogot szerzett, mindjárt egy bravúros harmadik helyezést is elért Jeny Rudolf edző irányításával az 1958-59-es bajnoki évben. Ez a bronzérmes pozíció az egyesület történetének addigi legnagyobb sikere volt.

 

1957. 07.06-án a Győrben szereplő ZTE. Balról: Dombai, Barna, Németh, Petrik, Millei, Belák, Gáspár, Madár, Bölcsföldi, Marancsics, Durgó és Benedek Tibor vezető. (A fotó rákattintva nagyítható.)

 

Nyolc évet kellett várni a következő dobogós helyezésre, miközben a csapat az NBI/B-s osztály létrehozásával a továbbra is NB II-nek nevezett, de már csak harmadik vonalnak megfelelő osztályba esett vissza. Bár az 1964-es (tavaszi – téli) szezonban csaknem innen is kiestek, az évtized közepétől már folyamatosan a csoport élvonalához tartoztak.
Az 1967. évi bajnokságban, a Pyber István edzővel folyamatosan fejlődő együttes ezüstérmet szerzett a Győri Dózsa csapata mögött, de csak az első helyezett léphetett feljebb az NBI/B-be.

 

 

Nagy András
(Folytatjuk)