Állatvédelem és annak állatorvosi lova (6.) (2018.07.05., 13:50)

- avagy a nemesapáti lefoglalás

 

Bogdán Sándor portáján szemmel láthatóan van takarmány.

 

2018. február 16-án egy állatvédő szervezet képviselője állatorvosi és rendőrségi kísérettel jelent meg Nemesapátiban Bogdán Sándor portáján. Bejelentés érkezett, hogy a tulajdonos nem megfelelő módon helyezte el és látja el az állatokat, így azok veszélybe kerültek, ezért egészségkárosodás, elpusztulás fenyegi őket (korábbi cikkeink az oldal alján találhatók).
Büntetőeljárás indult ellene, az állatokat pedig lefoglalták. Az eljárás során azonban - a szakértői vélemény alapján - kiderült, hogy nem állapítható meg az állatkínzás bűncselekmény elkövetése, ezért a lefoglalás megszüntetéséről döntöttek.
Időközben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya megszüntette az eljárást Bogdán Sándorral szemben. Ezt így indokolták: Mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény, ezért azt megszüntetik.
Az eljárás érzékenyen érintette Bogdán Sándort. Ez a nemesapáti, cigány származású, analfabéta férfi - aki állandó munkahellyel rendelkezik -, öngyilkosságot kísérelt meg. Túlélte…
Most, hogy megkapta a rendőrségi határozatot, kártérítési pert fontolgat. Ám ehhez jogi képviselő is szükséges. Az pedig bizony nem két forintba kerül, s ezt szerény jövedelméből - beteg felesége mellett - nem tudja előteremteni. Szerkesztőségünkhöz fordult segítségért. Mi pedig hétköznapjaink emberjogi hőseihez fordultunk, a következő levelet küldtük el a Magyar Helsinki Bizottságnak, a Transparency International Magyarországnak és a Társaság a szabadságjogokértnak (TASZ) két héttel ezelőtt:
„Tisztelt Cím!
 Munkánk során nemrég egy olyan esettel találkoztunk, amelynek szenvedő alanya jogi segítségre szorul. Mivel a nemesapáti (Zala megye) cigányember - aki »mellesleg« analfabéta - nehéz körülmények között él, nem tudja megfizetni jogi képviseletét.
A történet kárszenvedője állandó munkaviszonnyal rendelkezik, mellette állatokat is tart, hogy ezzel is könnyítsen nehéz anyagi helyzetén, hiszen felesége betegség miatt nem tud dolgozni.
Egy névtelen bejelentés alapján az egyik állatvédő szervezet lefoglaltatta állatait, miközben állatkínzás (stb) bűntettének megalapozott gyanúja miatt büntető eljárás indult ellene. A napokban született jogerős határozat alapján az eljárást megszüntették, mert a nyomozás nem állapította meg bűncselekmény elkövetését.
Időközben azonban lefoglalt állatait elveszítette, az »állatvédők« gyakorlatilag nevetséges összegért jutottak hozzájuk.
A nemesapáti cigányember most kártérítési pert indítana, de ehhez jogi képviseletre van szüksége. (A nyomozás alatt kirendelt védője volt, de a kártérítési eljárásban már csak fizetett jogi képviselőre számíthatna.)
Tisztelt Cím!
Tudják-e vállalni ennek az embernek a jogi képviseletét?
Segítő közreműködésüket előre is köszönjük.
                                                                     Tisztelettel:
                                                                                        Ekler Elemér
                                                                                    kiadó-főszerkesztő
                                                                                        Zalatáj Kiadó”
Válasz mindeddig csak a TASZ-tól érkezett. Terjedelmes levélben részletezték, hogy mivel foglalkoznak és mivel nem. Többek között az általunk javasolt üggyel sem. Mint írják: „Az Ön által előadott ügyben munkatársaink nem találtak olyan elemet, ami a fenti szempontoknak (az általuk képviselt ügyekre céloztak - a szerk.) megfelelne. Az tudjuk javasolni, hogy sikerdíjas ügyvédet próbáljanak keresni, aki csak akkor kap díjat, ha megnyeri a pert.”
Köszönjük a tanácsot, de ezt eddig is tudtuk.
A Magyar Helsinki Bizottság és a Transparency Intenational Magyarország nem jelentkezett, most bizonyára fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Nem a magyar „menekültekkel”…
Apropó lefoglalás… Ezt Igaz Klaudia vezetésével a Zalai Állatvédelmi Járőrszolgálat kezdeményezte zalaegerszegi rendőrök jelenlétében. Igaz Klaudia több írásbeli megkeresésünkre sem válaszolt, telefonon pedig azt mondta, hogy nem kíván nyilatkozni.

E.E.
(Folytatjuk)

 

Néhány kecske maradt, s egy-két baromfi.

 

Állatvédelem és annak állatorvosi lova (1.)

Állatvédelem és annak állatorvosi lova (2.)

Állatvédelem és annak állatorvosi lova (3.)

Állatvédelem és annak állatorvosi lova (4.)

Állatvédelem és annak állatorvosi lova (5.)