A Zalaszám ZAC szakemberei vezető pozícióban

(2019.04.10.,9:20)

 

Kámán Ferenc, Kámán Bálint és Bella Attila

 

A Zalaszám Zalaegerszegi Atlétikai Club elnöksége nem csak sportolóira, hanem szakembereire is büszke.
Kámán Bálint 18 éves koráig a sportegyesület ifjúsági válogatott kerettag gátfutója volt. Az egyetem elvégzése után a Magyar Atlétikai Szövetség munkatársa lett különböző beosztásokban. A tavalyi évben nevezte ki a MASZ elnöksége a sportág sportszakmai igazgatójává, ami régies szóhasználattal a szövetségi kapitányi tisztséget jelenti. A 32 éves fiatal ember munkáját nagy várakozással és reménnyel várja az egész magyar atlétavilág. Közülük is legjobban talán édesapja, a ZAC vezetőedzője és édesanyja, Hajas Éva, a klub utánpótlás edzője.
Kámán Ferenc, a Zalaszám ZAC vezetőedzője már korábban is szerepet vállalt a magyar válogatottak körül edzőként, technikai vezetőként. Jelenleg pedig ő a sikerre vitt Sport XXI. program országos koordinátora.
Bella Attila a klub korábbi felnőtt válogatott atlétája, technikai vezetője, szakosztály vezetője kiváló szakmai és szervezői munkája elismeréseként pedig Nyugat-Dunántúl atlétikai életének vezetője, koordinálója lett.
A Zalaszám ZAC elnöksége meggyőződött arról, hogy szakemberei alkalmasak országos feladatok ellátására is. Munkájukat nem csak a feltételek előteremtésével segíti, hanem büszke is rájuk.