A zalai sajtó munkatársait köszöntötték (2019.03.12.,11:05)

 

A szokásokhoz híven hat intézmény, szervezet közösen köszöntötte az újságírókat (a fotó rákattintva nagyítható).

 

Az előző évekhez hasonlóan a Zala Megyei Kormányhivatal, a Zala Megyei Önkormányzat, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége, valamint a Zalaegerszegi Tankerületi Központ a Szabad Sajtó Napja alkalmából sajtóreggelin látta vendégül a zalai média képviselőit március 12-én a Megyeházán.

 

Elhangzott, hogy a zalai sajtó korrekt módon tájékoztatta a közvéleményt (a fotó rákattintva nagyítható).

Fotók: Zalatáj

 

Vigh László országgyűlési képviselő köszöntőjében feltette a kérdést: szabad-e a sajtó? Mint mondta, egyes véleményekkel ellentétben, hazánkban még mindig túlsúlyban van a baloldali média. Kiemelte, hogy a családtámogatási rendszerrel kapcsolatos tájékoztatásban igen nagy szerepük van a sajtó munkatársainak. Egyúttal megköszönte a zalai újságírók korrekt együttműködését.
Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott szerint az európai sajtóban jelenleg válság figyelhető meg. Hazánknak – akárcsak 1848/49-ben – bizonyos területeken a függetlenségéért kell küzdeni. Kitartást, elhivatottságot kívánt a sajtó zalai munkatársainak, egyúttal megköszönte segítő munkájukat.

z.t.