A Zala Megyei Védelmi Bizottság idén is segíti a rászoruló családokat (2021.01.23., 9:50)

 

A képen jobbról dr. Sifter Rózsa, Cseresnyés Péter, Kaj István és Novák Zoltánné kedvezményezett.

 

Nyolcadik éve hirdeti meg a Zala Megyei Védelmi Bizottság azt a szociális tűzifa-programot, amellyel a szervezet a rászorulók téli fűtési nehézségeinek megoldásához kíván hozzájárulni.
Az akció keretében idén 60 zalai család részesül 25.000 Ft értékű „kályhakész” tűzifa segélyben, és a legrászorultabbak átvehetnek egy-egy tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot is.
Dr. Sifter Rózsa, a védelmi bizottság elnöke a program kapcsán elmondta: ahogy a korábbi években, úgy idén is a megye országgyűlési és önkormányzati képviselői, valamint a települések polgármesterei jelölték ki a támogatásban részesülő családokat, és a tűzifa biztosításáról, valamint kiszállításáról is ugyanazon cégek gondoskodnak, akik segítségével az elmúlt nyolc évben már több mint 500 zalai család megsegítése valósulhatott meg.
A mostani téli szezonban a segítségre szoruló családok fűtési költségeinek csökkentése érdekében a Magyar Földgáztároló Zrt. 1,5 millió forint értékű tűzifát ajánlott fel, a zalaegerszegi OMEGA GM Kft. jóvoltából pedig a támogatottak lakhelyére történő térítésmentes kiszállítás történik.

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Cseresnyés Péter államtitkár és Kaj István polgármester 2021. január 22-én, Pusztaszentlászlón személyesen vett részt az adományátadásban, amely már a 27-ik állomása volt az idén 2021. február 15-én befejeződő akciónak. (Forrás: Zala Megyei Kormányhivatal)