A tárgyalóteremben lőtték le… (2017.07.18., 12:25)

Dr. Vlasics Antalra emlékeztek

 

Dr. Hajdu Ildikó (balra) és dr. Benedek Éva Katalin dr. Vlasics Antal sírjánál.

 

A Marcali Járásbíróság tárgyalótermében 1973-ban lelőtt zalai származású bíróra koszorúzással emlékeztek a zalai bíróságok a Bíróságok Napján.
A Zalaegerszegi Törvényszék – az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági történelem és hagyományápolás tárgyú pályázatán elnyert támogatása révén – 2016 májusában felújította a tragikus körülmények között elhunyt dr. Vlasics Antal bíró síremlékét. A becsehelyi születésű, Marcaliban dolgozó bírót 1973-ban egy mentálisan zavart ügyfél lelőtte a Marcali Járásbíróság egyik tárgyalótermében. Dr. Vlasics Antalt a somogyi városban temették el, ám később Zalában visszaköltöző édesanyja 1974 nyarán kihantoltatta koporsóját, és Becsehelyen, a polai temetőben helyeztette örök nyugalomra. E sír felújítására nyílt lehetőség az OBH pályázat révén 2016-ban, s a zalai bíróságok azóta július 15-én a Bíróságok Napján, illetve mindenszentekkor koszorúzással, gyertyagyújtással emlékeznek egykori bírótársukra.
2017-ben a Bíróságok Napján a Keszthelyi Járásbíróság nemrég kinevezett elnöke, dr. Benedek Éva Katalin és a Nagykanizsai Járásbíróság elnöke, dr. Hajdu Ildikó koszorúzott.

Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék