A „sportlexikon” irodalomtörténész (2019.01.24., 11:05)

A zalai N. Pál József rendhagyó pályafutása (7.)

 

N. Pál József: - Amit én a fociban szerettem, a játék atavisztikus örömét, azt sajnos jórészt kiírtották már.

 

N. Pál József, a pethőhenyei születésű irodalomtörténész kivételes adottsággal rendelkezik. Mint a vele készített interjú előző epizódjaiból (a korábbi részek az oldal alján találhatók) is kiderült, évtizedekkel ezelőtti sportesemények részeredményeire, csapatok összeállítására is hajszálpontosan emlékszik.
A zalai irodalomtörténész az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen tanít, emellett rendszeresen jelennek meg publicisztikái a Nemzeti Sport hasábjain.

Folytatjuk az N. Pál Józseffel készített interjú közlését.

- Beszélgetésünk elején említést tettél a zalaszentiváni kocsmáról, gyermekkori sportélményeid fontos forrásáról.

- 1967 augusztusában költöztünk Szentivánra. A sportot villámgyorsan megszerettem, megtanultam a legfontosabb dolgokat, milyenek a szabályok, milyen csapatok vannak és így tovább. Az eseményeket a szomszédban követtem, a Népszabadság utolsó oldalát minden nap többször elolvastam Martonics Kálmán bácsiéknál. Néha hallottam rádiót, nekünk 1968 májusában lett, ám tévé nemcsak nálunk nem volt, hanem még az utcában sem talán. Közeledett a mexikói olimpia, s én annyira szerettem volna látni, hogy a szívem majd meghasadt. Felfedeztem, hogy a tőlünk öt percnyi járásra eső kocsmában van készülék. Ott láttam a megnyitót 1968. október 12-én este. Amikorra hazaértem anyám tudta már, hogy én úgymond kocsmában voltam, s kétségbeesett dühvel tiltani kezdett tőle. Majdnem minden nap megpróbáltam elszökni, hol sikerült, hol nem. Így az olimpia egy részét láthattam, mert a csapos – Isten áldja az emlékét – eltűrte, hogy egy tizenegy éves gyerek csendben ott ücsörög. Biztosan láttam Zsivótzky Gyula győzelmét, Bob Beamon 890-es távolugrását, Dick Fosbury stílusforradalmat hozott magasugrását, néhány úszódöntőt, meg a 4-1-es magyar győzelmet hozott labdarúgó-döntőt a megvadult bolgárok ellen. Aztán 1970 augusztusában vettünk tévét részletre. Otthon nézhettem a sportot, legfeljebb anyám morgott érte, de azt ki lehetett bírni.

 

Az egykori kocsma Zalaszentivánon. Ma már az enyészeté.

 

- Kivételes képességed miatt több sportágra is rátekintésed van. Szerinted helytálló az a vélemény, hogy van a labdarúgás és a többi sportág?

- Az én tudatomban a futball is sport, igaz, különleges sport. Tény, hogy az identitásteremtésnek, egy lokális, etnikai vagy vallási csoporttudatnak olyan formáját adja meg, mint semmi más. Illetve akad, ahol más csapatsportág – Finnországban vagy Kanadában a jégkorong, Litvániában a kosárlabda, Indiában a gyeplabda stb. – adja ezt, de összességében a futball a legismertebb és a legelterjedtebb sportág világszerte. Kiszámítható rendszerességgel zajlik (hétről hétre), látványosan átélhető, általában nagy közönség előtt. Egyre több pénzt mozgató üzletté előbb 1968 körül, majd főleg 1990 után lett, s ezzel semelyik más sportág nem vetekedhet, s ez az üzleti szemlélet – mint globális jelenség – mindent elborít ma már. Ennek egyik mutatója például, hogy az ifjabb korosztályok csapatválasztási – szurkolói – preferenciájában a külföldi csapatok megelőzik a magyart, ha van magyar kedvenc egyáltalán, s ennek manapság már nem labdarúgásunk alacsony színvonala az elsődleges oka (persze az is!), hanem a valahova tartozás illúziója a virtuális, valójában nem létező térben, ami egy sajátosan hazug állapot, ahogy hazugság, önbecsapás a „rajongói lét” is a közösségi oldalakon. Cristiano Ronaldo meg az ő százötvenmillió „követője” a nagyvilágban stb.

 

Zsivótzky Gyula mexikói győzelmét lopva, titokban láthatta.

 

- Véleményed szerint eljöhet az a pillanat, amikor a labdarúgásban az egyre fokozódó profitszemélet megöli azt, amit a szurkolók szeretnek ebben a játékban?

- A játék célja a győzelem, ez mindig így volt, ám, ahogy a futball üzletté lett, a győzelem és a látvány mineműsége, a játék „szépsége” egyre kevésbé számított. A „célfutball” lett az uralkodó, már vébét nyerni is csak azzal lehet (lásd Franciaországot legutóbb). Eltűnnek azok a nagy egyéniségek, akikhez a játék varázsa kapcsolódott, s ma már az eredményesség a legfőbb mérce (hány gólt, gólpasszt „jegyzett” valaki, kit mennyi millióra taksálnak, mennyiért adnak el, és egyéb idétlen statisztikák). Az én tudatomban a legeredményesebb és a legjobb sportoló nem feltétlenül ugyanaz! Michael Phelps például természetesen eredményesebb úszó, mint Egerszegi Krisztina, de „jobbá” lenni sosem tudott. No, ez, ennek a „jobbságnak” a varázsa az, ami a sportból, s főleg a futballból kiszorul, s az áhítat helyébe a bomló agyú, eszeveszett érzelmi kitöréseket hozó „rajongás” lép. Az egykori hősöket a sztárok váltják fel. Ennek jegyében nemcsak „márkásították”, de celebesítették is az így „eladhatóbb” sportolókat, akik ma már nem önmagukat képviselik, jelentik, hanem egy „brand” pénzt fialó arcai. Ennek a trendnek az első látványos alakja a futballban a „megcsinált” David Beckham-jelenség volt, mai „gigásza” meg C. Ronaldo, illetve CR7, ahogy mondani, írni parancsolja a média törvénye. (Halkan teszem hozzá, hogy erre az útra léptette a férje Hosszú Katinkát. Persze lehet, ez is kellett az eredményességéhez, de azt a csodát, amit Egerszegi Szöulban adott, sosem érheti el.)
Ez a „fejlődés”, ami a futball dinamikájának, agyonszervezettségének, fizikai mutatóinak a brutális átalakulását is hozta, nagyon nem kedves nekem, de ellene tenni nem tudok. S még valamit hozott ez a tendencia. Tetszik, nem tetszik, e folyamathoz a szurkolói gondolkodás is igazodott, példa rá, hogy a futball világában – nem nálunk! – a nézők száma nem csökken, a „rajongóké” meg egyenesen emelkedik. Ők azok, akik már nem is tudják, mi az, ami hiányozhatna a labdarúgásból nekik. Szóval: amit én a fociban szerettem, a játék atavisztikus örömét, azt sajnos jórészt kiirtották már, de a világ nem az én búsongásomra figyel.

E.E.
(Folytatjuk)

 

A trend első látványos alakja a futballban David Beckham volt. Itt éppen a Manchester United - ZTE Bajnokok Ligája mérkőzésen végez el szabadrúgást.

 

A „sportlexikon” irodalomtörténész (1.) (2018.11.07)

A „sportlexikon” irodalomtörténész (2.) (2018.11.13)

A „sportlexikon” irodalomtörténész (3.) (2018.11.26)

A „sportlexikon” irodalomtörténész (4.) (2018.12.07)

A „sportlexikon” irodalomtörténész (5.) (2019.01.10)

A „sportlexikon” irodalomtörténész (6.) (2019.01.22)