A pályán nem volt mese… (2019.10.15.,10:20)

In memoriam Papp Antal 

 

Az  NB I B-s csapatban… A felső sorban jobbról a harmadik Papp Antal.

  

Tudtuk, hogy a könyörtelen sors már megírta a forgatókönyvet. Csak idő kérdése, hogy mikor érkezik el a végkifejlet. Mikor fújja le a bíró ezt a drámai mérkőzést.
2019. október 13-án ért véget. A kapitány számára befejeződött a földi küzdelem. 71 éves volt.
Papp Antal, vagyis Tóni, a zalai Schnellinger ezen a napon a mérkőzés után nem a játékvezetőköz ment kezet fogni, mint az NB I-be jutott ZTE kapitánya. Az öltözőben is üresen maradt a helye. Ő már egy másik pálya felé vette az útját. Ahonnét nincs visszatérés a földi futballpályára.

 

A SZEOL elleni 1970-es mérkőzésen balról a hatodik.

 

Emléke azonban itt él közöttünk. Mindazokban, akik átélték az 1960-as, 1970-es évek zalaegerszegi futballcsodáját, a kőkemény, zalatárnoki születésű szőke hátvéd nagyszerű játékát. S azokban is, akik a zalaegerszegi labdarúgás emlékezetes éveiről csak könyvek, filmek, elbeszélések révén értesültek.
Egyszerű, de nagyszerű ember volt, akinek nem voltak haragosai. A pályán sem, pedig olyan poszton szerepelt, ahol nem volt mese. A pályán kívül viszont szerette a meséket. Erről legendák keringenek. A legkiválóbb magyar csatárok, Albert, Zámbó, Fazekas (folytathatnánk a sort) nagyszerű ellenfele volt. A legalattomosabb támadóval azonban ő sem tudott megbirkózni.
Isten veled Tóni, nyugodj békében!

Ekler Elemér

 

Prokisch Károly (balról a második) búcsúmérkőzése előtt a ZTE csapatkapitányaként köszönti Papp Antal kiváló védőtársát.


A kiváló játékosra a Zalatáj egy korábbi cikkével is emlékezünk:
– Ön volt az egerszegi Schnellinger… A világklasszis német védőhöz hasonlították a játékát. Ki volt a „keresztapa”?
– Nem tudom. Valamelyik csapattársam.
– Tetszett egyébként a játéka?
– Igen. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy hozzá hasonlítottak. Rendkívül tisztán játszott. Büszke vagyok arra, hogy középhátvéd létemre egyszer sem állítottak ki.
– Csábították Pestre. Miért mondott nemet?

– A fővárosiak – ők mondták – Lóránt utódját látták bennem. Már az NB I B-ben megkerestek, aztán a feljutás után egyre sűrűbben kopogtattak. Azt ígérték, hogy rövid időn belül válogatott leszek.

– Az is lett. Igaz, „csak” az utánpótláscsapatba kapott meghívót…

– Ott többször is szerepeltem.

 

A Honvéd Katona SE tavalyi jubileumi összejövetelén az első sorban balról a második (egy ideig a katonacsapatban is szerepelt – a szerk.)

 

– Ki volt a legkellemetlenebb ellenfele?

– Kettőt említenék: Fazekas és Zámbó nagyszerűen alkalmazta a ritmusváltást. Albertet is ide sorolnám, de ő sérülése után visszafogottabb lett.

– Egy sérülés törte ketté az ön pályafutását is. Azt mondják, hogy ha ez nem következik be, a válogatott kapuja is kinyílt volna, annak ellenére, hogy vidéken játszott.

– Ezt így utólag nem szerencsés megítélni, hiszen vidékről nagyon nehéz volt bekerülni a keretbe. Mint mondtam, hívtak fővárosi élcsapatok, de bennem olyan erős volt a kötődés Zalához, hogy nem gondoltam komolyan az elmenetelre.

– Egykori csapattársaitól hallottam, hogy utazás közben szívesen forgatta a mesekönyveket…

– Ez így volt. Az kapcsolt ki. De a pályán nem volt mese…