A műtét sikerült, de a beteg meghal?… (2018.05.18., 13:25)

ZTE-diagnózis 2018 májusában

 

2017. március… A stadion elkészült, szép lett, NB I-es szintű.

 

Sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy kritika nélkül hagytam a ZTE FC szereplését a korábbi években. Lett is ebből konfliktus. A többségi tulajdonos megkért, hogy „ha már segíteni nem tudok, ne bántsam a csapatot.”
Az én értékítéletem szerint a jobbító szándékú kritika többet ér, mint a megalkuvó hallgatás.
Közel egy évig mégis hallgattam.  Nem szerettem volna ugyanis, hogy a többségi tulajdonos a Zalatáj „támadásával” (is) magyarázza a csapat visszaesését, s jelenlegi vergődését.
Az utóbbi időben azonban számtalan telefont, levelet kaptam. Sokan nem értették hallgatásom okát, s arra kértek, hogy mondjam el véleményemet a kialakult helyzetről. Megteszem, azt kihangsúlyozva, hogy szorítok a csapatnak, tiszta szívből kívánom, hogy bentmaradjon az NB II-ben!
A ZTE újjáalakulása (1957) óta, 61 éve szerepel folyamatosan, de váltakozva az NB II-ben, az NB I B-ben és az NB I-ben. Az NB III-ban 1957 óta nem, így kiesés esetén Végh Gábor tulajdonos biztosan történelmet ír, bár nem biztos, hogy jó dolog ezzel bevonulni egy klub, egy város történetébe...
A ZTE jelenleg a kiesés szélén áll, az osztályváltástól csak a csoda mentheti meg.

 

Horváth Károlytól és Artner Tamástól előrelépést várt a klubvezetés. Sajnos ez a döntés sem bizonyult megoldásnak.

 

A ZTE FC kapcsolata mind a szurkolókkal, mind a helyi vállalkozókkal rossz.
A ZTE labdarúgó-csapatának nézettsége 61 éves mélypontra süllyedt a jelenlegi klubvezetés regnálása alatt. „Sikerült” elérni, hogy ez a ZTE nem szerethető.
A ZTE-re - amely valamikor a magyar labdarúgás üde színfoltja volt - ma szánakozva tekintenek labdarúgó-berkekben. Egykor a város egyik védjegye volt a csapat...
A kialakult helyzet hátrányosan érinti az utánpótlást. A tehetséges zalai fiatalok nem látnak perspektívát, gyakorlatilag menekülnek a megyéből. Az akadémia csak nevében az.
A klub sportdiplomáciája nem hatékony.
A klub kommunikációja siralmas. A marketingvezető helyett a klubigazgató „kommunikál” a közvéleménnyel nagyon gyenge színvonalon.
A helyzetelemzésben felsoroltakból egyenesen következik a jelenlegi tragikus helyzet.
A „hajó” akkor kapta a végzetes léket - szerintem -, amikor az NB II második helyén álló ZTE vezetőedzőjét, Csank Jánost menesztette a klubvezetés. Csank János nem illett a képbe, mert nem szerette, ha beleszólnak a szakmai munkába, abba, hogy ki játszik és ki nem. Mennie kellett. Az azóta érkezett edzők csalódást okoztak. A klubvezetés bebizonyította szakmai alkalmatlanságát az edzői stáb kiválasztásával. Lendvára „száműzte” Kocsárdi Gergelyt a klubvezetésből, amit nehéz lenne komoly szakmai érvekkel magyarázni.

 

A Kazincbarcika elleni hazai döntetlen igen nehéz helyzetbe hozta a csapatot.

Fotók: Zalatáj

 

A játékosállomány kialakításánál is tetten érhető a szakmai következetlenség. Jó példa erre, hogy sok kölcsönjátékos szerepel folyamatosan, így nem lehet egy olyan stabil vázat kialakítani, amire építeni lehet. A nem kölcsönvett, hanem Zalaegerszegre szerződtetett játékosok többsége pedig szakmai melléfogás volt.
Most már ott tartunk, hogy a korábbi klubvezetői egység is megbomlani látszik. Óriási probléma, hogy a klubvezetés visszaver minden őszinte kritikát. Tévedhetetlennek tartják magukat, így lehetetlen építő párbeszédet kialakítani.
A gazdálkodás átgondoltságát kérdőjelezheti meg, hogy ilyen gyenge szereplésnél van olyan játékos, aki havi 1,8 millió forintot keres.
Nagy a valószínűsége a kiesésnek. Végh Gábor lebegteti a jövőbeni egerszegi szerepvállalását. Hogy marad-e a ZTE FC többségi tulajdonosa? Még bizonytalan. Nyilatkozata szerint igen. Ha az a szándék, hogy az NB I „falusi szpartakiád” legyen, akkor az is elképzelhető, hogy a ZTE NB III-as legyen, Végh Gábor többségi tulajdonossal, aki többször is kihangsúlyozta, hogy működése alatt átlátható, stabil a gazdálkodás. A csapat mégis a kiesés szélén áll, vagyis ezek szerint a szakmai hozzá nem értés vezetett ide.
Már csak a csoda segíthet. Erre mondják: a műtét sikerült, de a beteg meghalt...
Meghal? Reméljük, túléli a krízist!

E.E.

(Május 22-én, jövő kedden lesz 16 éve annak, hogy a ZTE bajnokságot nyert az NB I-ben. Május 20-án pünkösdvasárnap a már bajnok MTK ellen az NB II-ben maradás a tét. Amennyiben nem sikerül nyerni, szinte biztos a kiesés. A találkozót közvetíti a televízió.)