A magyar észjárásról (2019.06.13.,10:45)

 

Giuseppe Caspar Mezzofanti

 

„Nekem áldott az a bölcső,
Mely magyarrá ringatott.”

(Arany János)

 

Előhang
Létünk után a legnagyobb kincsünk a nyelvünk.
Ha fogyóban is, de vagyunk még, akik így érzünk és gondolkodunk. Abban az Európában, amelynek soha nem volt szeme székje Napkelet népe: a magányos magyarság. Mégis mindig akadtak kiválóságaik, akik felismerték nemzetünk nagyságát és nyelvünk különleges értékét. Közülük csak Giuseppe Caspar Mezzofantit említjük meg, aki Vörösmartynk, Aranyunk, Petőfink, Madáchunk, Jókaink és más nagyjaink színre lépése előtt írta rólunk: „A magyarok úgy látszik maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában.” Ő különben az akkori világ legnagyobb könyvtárának, a vatikáninak volt az őre, és – valószínű – az idegennyelvtudás egyik csúcstartója: 58 nyelven (!) írt, olvasott, és beszélt. A megállapítása – sajnos – napjainkra is áll. Személyéről és sok más magyar értékünkről az 1945 utáni „magyar” ismerettárak még ma is hallgatnak (a gondolkodó magyar tudja, honnan fúj a szél …). Más külföldiektől és egy tisztességes zsidó honfitársunktól bővebben olvashatunk Kerkayné Maczky Emese Külföldiek véleménye a magyarokról és a magyarok nyelvéről című kiadványában. Ha minden magyar elolvasná, akkor nem állna magyarságtudatunk és hazaszeretetünk ilyen szomorúan alacsony szinten.
A kis kitérő után visszatérünk „főszereplőnkhöz”, a magyar észjáráshoz, amely lehetővé tette a megmaradásunkat a célkeresztben a birodalmak és a három fő nyelvtenger hullámverései között. Az erre épülő sziklanyelv vagy nyelvszikla nemzetünkkel együtt fennmaradt és fenn is fog maradni minden eddigi és majdani kiirtási szándékkal szemben (a herderi jóslat is jóslat maradt és az is marad). Szerencsénkre a Habsburgok, a szoci-ál-izmus és a liber-ál-izmus mérhetetlen károkozásai után tartósnak ígérkező nemzeti szellemiség fontos alapkérdéseink (eredet, őshaza, nyelvrokonság, honfoglalás, …) helyretételét is hozhatja.
A tárgyra térés előtt: e sorok írója szándéka szerint könyvet szeretett volna írni a témáról. Úgy gondolta ugyanis, hogy a mi csodálatra érdemes gondolkodásmódunk – nyelvünk – észjárásunk sokkal több elemből áll, mint azt előtte néhányan felszínre hozták. Ám ezt a tervét a 80. év küszöbe és egy súlyos betegség meggátolta. Így lett a könyv tervéből könyvecske, majd belőle dolgozat. De legyen ebből egy „feldobott labda”, amely esetleg egy csapatot mozgat meg annak bizonyítására, hogy „nyelvédesanyánk” számos tényező alapján ott van az emberiség több ezer nyelvének elsői között! Kis nép nagy nyelv, mennyiségi világnyelv helyett minőségi világnyelv … Adja Isten, így is maradjon!
A dolgozatban elsődlegesen a józan parasztész alapjaira építkezve mutatjuk be gondolkodásunk nyelvi alapjait némi európai kitekintéssel a bántó szándékot lehetőleg mellőzve. Az áttekintésben a magyar nyelvtan fő fejezeteit követve haladunk.

 

Kerkayné Maczky Emese

 

Hangtan
Hangjaink és betűink előfutárai nyelvünk különlegességének, a magyar észjárásnak.
Az ismeretek világában három terület rendelkezik jelrendszerrel: a nyelv, a számtan, és az ének-zene. A számjegyek lehetővé teszik a végtelen kifejezését, míg a másik kettő betűi, illetve hangjegyei erre nem képesek. További különbség: a nyelvi jelek népekhez, néphez kötődnek, társaik viszont egyetemesebbek.
Egy idegen nyelvvel találkozáskor a kiejtéssel és az írással kerülünk először kölcsönhatásba. Hangállományunk élvonalbeli mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben. A mi nyelvünk a következő hangokból áll: a, á, b, c, cs, d, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs. A 23 mássalhangzóra (msh.) 14 magánhangzó (mh.) jut. Érdekesség: az utóbbiak csak önmagukban magánosak (Czuczorék önhangzóknak hívták őket), különben szépen megvannak együtt párban, párosával.
A felmérések alapján a két hangfajta előfordulási aránya kitűnő. Ezt a helyzetet javítja még a zöngés mássalhangzóink fölénye a zöngétlenekkel szemben. Ismételten az élen járunk, ami a fülnek is kellemesebb hangzású a zenei dallamosságnak köszönhetően.
Kitérőként és adalékul: olvastam valahol, hogy az 1889-es párizsi világkiállítás nyelvi szépségversenyén a mi Jókaink, akinek nemcsak az íráskészsége, hanem a hangszere is kitűnő volt, a 4. helyezést érte el Vörösmarty Mihály Zalán futása egy részletének előadásával, hozzátéve a „Nagy Háború” előtti időszak „ellenszelében”.
Bizonyára többen észrevették, hogy a dz, a dzs, és az ly hiányzik a felsorolásból. Ne soroljuk őket az ABC-nkbe! Más-más megfontolás miatt. Az első kettőnek nincs meg a magyar hangértéke. Még nem született meg az a magyar, aki az egyetlen hang ejtésére képes lett volna! A betűelemek egyike is, másika is hordoz benne hangelemet (ellenpéldaként: az x-et is lehetne szerepeltetni két hangú egybetűsként). A cs, a gy, az ny, az sz, a ty és a zs betűinkhez egyáltalán nem hasonlók. Valaki vagy valakik beleerőltették őket a nyelvünkbe. Gyerekkorunkban mi a dz-t, a dzs-t nem ejtettük az ABC-ben. Ha megfáztunk, nem takarództunk, hanem takaróztunk (mássalhangzó-torlódás kerülése is).
Ha a mazzag helyett madzagot mondtunk, szótagoláskor és elválasztáskor nem a ma-dzag volt a megoldásmód. Márpedig kétjegyű mássalhangzóink nem bomlanak fel elemeikre … Nem furcsa-e A magyar helyesírás szabályai szerkesztőinek és átnézőinek a következő példa a több közül: a bimbódzik, bimbózik, bimbó-dzik, bimbózás szóegyüttes? Még annyit: a dzs talán a legförtelmesebb hangja a földrészünknek (a fölkapott világnyelv előszeretettel él vele, külön betűket is használ a jelölésére)!
Ly: kissé más a helyzet. De: orosz lj-szerű lágyhangot nem ejt a magyar, másrészt a j jelölésével nincs gondunk. A fölösleges betű kivonásának nagyobb lenne a hozadéka, mint a kára. A cz 1922-es kihagyásakor sem dőlt össze a világ … Fölösleges egy hangot két betűvel jelölni. Hagyjuk meg ezt is másoknak!

 

 

Amíg a kiejtésben a hangok az egységek, addig az írásban a betűk. Az utóbbiak egymásutánja felsorolásának igazából itt lenne a helye, de ez a fentiekben megtörtént. Megtörtént azért, mert nálunk egybeesés, megfelelés van (újabb észszerűség) a hangok és a betűk között. Meglehet, világviszonylatban is példa nélkül álló vagy legalábbis ritka jelenség! Amilyen hangot ejtünk, a neki megfelelő betűt írjuk …
Címszavakban még kiejtéssel kapcsolatos kérdésekről.
Hangszerkímélők vagyunk. Nagyon nem szeretjük az arceltorzulással ejthető szavakat (nálunk ilyenek sincsenek), szeretjük viszont beszédhangjaink tiszta, érthető kiejtését, nem örülünk a mássalhangzó-torlódásnak. A hangok elnagyolt ejtése, elnyelése sem a mi kenyerünk. A higgadt, nyugodt kiejtésünk a külföldiek számára is kedvező hatású.
Az írásra áttérve: a mi írásunk is latin betűs írás, az ősi rovásírásos rendszerünket váltotta fel. Annak valamelyest nagyobb volt a hangjelölési lehetősége. A majdnem megszűnésére a kereszténység felvételekor került sor. Róma tűzzel-vassal irtotta azzal a hátsó gondolattal, hogy így az ősi magyar hitvilág hamarább kiveszik.
Betűink formájáról. Magán- és mássalhangzóink megjelenítési módja is kiváló. Nekünk nincs szükségünk nemzetközi átírási rendszerre, hogy a nyelvünket tanulók elsajátítsák: melyik betűnk mögött milyen beszédhang rejtőzködik. Magánhangzóink jelölési módja a lehető legegyszerűbb: nincs ékezet, egy vagy két pont, egy vagy két ékezet van fölöttük. Ennyi! Az észjárás mögött álló gondolkodásmód erény. Ne feledjük: a nagyszerűség csúcsa az egyszerűség! A cirkalmas betűtartozékokkal sem találkozhatnak a nyelvünket elsajátítani akarók. Kettőshangunk nincs, így kettős betűre sincs szükségünk.
Ami megint ránk jellemző: nem írunk le olyan betűt, amelyet nem ejtünk. Akadna-e olyan halandó, aki meg tudna győzni bennünket például Bordeaux, Bruxelles vagy Greenwich és számtalan hozzájuk hasonló szó írásmódjának észszerűségéről? … Aztán elképzelni sem tudunk olyant, hogy van egy mássalhangzóbokor, amelyikben nincs magánhangzó, tehát a józan ész szerint ejthetetlen. Ki sem tudnánk ejteni északi szomszédunk smrt’ vagy a déliek Krk szavát. Vagy: nem szívet-lelket gyönyörködtető a két déli országnév: Hrvatska, Srbija …
A hangtan végén szót kell ejtenünk még magán- és mássalhangzóink világának törvényszerűségeiről. Az észjárásunkban uralkodó rend itt is föllelhető. Példás a hangrend, amely a magánhangzóink elhelyezkedésében uralkodik. Egyszerű szavaink magas vagy mély hangrendűek. Kellemes ez a jelenség a hangzás szempontjából, de van jelentéstani vonatkozása is. Nálunk a szóvégződések nemcsak itt, de a legtöbb területen rendkívüli fontosságúak. Itt is megvan a rend, miszerint a megfelelő magánhangzójú végződés járul a magas, a mély és a vegyes hangrendű szavainkhoz. Az illeszkedésben a kétalakúság mellett megvan a rendje a háromalakúságnak is.
A mássalhangzók törvényszerűségei (a hasonulás fajtái, az összeolvadás, rövidülés, …) eléggé általánosak lehetnek a nyelvek körében, így külön, a csak mi nyelvünkre jellemzőt nem is említhetünk.
Összegezve: büszkék lehetünk arra az észjárásunkból származó egyszerűségre, rendre, amely a hangjaink, kiejtésünk és írásunk világában uralkodik. A fentiek mellett és azok alátámasztására álljon itt egy élő, köznapi, 11 nyelvű példa egy Csehországban gyártott villamosipari eszköz használati utasításával! A szövegeket látva és azok anyanyelvi szintű kiejtését hallva melyik nyelvű ismertetőt tennék az első helyre?

Szakál István
(Folytatjuk)