A köszönet szavai… (2018.04.11., 8:30)

 

Balról: Balaicz Zoltán, Vigh László és dr. Pál Attila.

 

Április 10-én sajtótájékoztató keretében ismertették a 2018. évi országgyűlési képviselő-választás eredményeit a zalaegerszegi Fidesz-irodában.
Vigh László, a Fidesz-KDNP ismét bizalmat kapott képviselője hangsúlyozta, hogy Zalaegerszeg 1. számú választókerületében kiemelkedően magas volt a részvételi arány, mintegy 74 százalék. Köszönetét fejezte ki a szavazók aktivitásáért, amely 30 000 embert jelentett ez esetben. Őket 76 településen 1 000 ember mozgósította. Ennek megfelelően 54 százalékos támogatással kapott bizalmat újabb négy évre. A zalai szavazók 17 000 szavazattal járultak hozzá az országos voksoláshoz, a 7. legjobb eredményt érve el ezzel.  Országos trend, mely szerint az emberek felismerték, hogy csak ez a kormány képes megvédeni az országot, megteremteni a biztonságos élethez szükséges feltételeket. Hangsúlyozta, hogy az elért eredményt szerényen kell kezelni, mindemellett említést tett az elmúlt években történt fejlesztésekről, melyeknek egy része befejeződött, ugyanakkor számos terv és elképzelés még megvalósításra vár. Kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a „Modern Városok Program” mellett a „Modern Falvak” programot is meghirdette, amely még több feladat elvégzését igényli majd. Mint mondta, ő mindenki képviselőjeként szeretné folytatni a megkezdett munkát.
Balaicz Zoltán, a Fidesz zalaegerszegi szervezetének elnökeként elmondta, hogy egy jól szervezett, összeszokott csapat segítette Vigh László kampányát, melynek eredménye megmutatkozott a figyelemre méltó részvételben és támogatásban. Köszönetét fejezte ki a Fidesz tagjainak és szimpatizánsainak támogatásukért. Polgármesterként bízott és reménykedett a győzelemben, mivel az elmúlt években jó irányban változtak a megyeszékhely gazdasági mutatói.
Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke utalt rá, hogy az első szó a köszöneté, amely minden zalai polgárnak szól. Mint mondta, ez a demokrácia ünnepe volt, hiszen aki akarta, az elmondhatta a véleményét a szavazófülke magányában. Gratulációját fejezte ki Vigh Lászlónak, aki aktív szerepet vállalva a települések életében méltán nyerte el újra a zalaiak bizalmát. Legyünk büszkék és merjük vállalni ezt a győzelmet, hiszen bebizonyosodott ismét, hogy a vidék a józan ész pártján áll - hangsúlyozta.
A sajtótájékoztató zárásaként Bali Zoltán kampányfőnök az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hogy Vigh László és a Fidesz-KDNP listája mind az 51 választókörzetben győzelmet tudott aratni, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa.

Török Irén