A kanizsai gyilkos büntetését helybenhagyták (2017.07.06., 8:30)

 

A Pécsi Ítélőtáblán enyhítették a II. rendű vádlott büntetését.

 

A Pécsi Ítélőtáblán ítéletet hirdettek a másfél évvel ezelőtt Nagykanizsán elkövetett gyilkosság ügyében.
Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
2015. október 6-án O. István, az I.r. vádlott (1985-ben született nagykanizsai férfi) kifigyelte, ahogy egy nagykanizsai házból az ott lakó személy eltávozik, majd a nyitva hagyott erkélyajtón a házba bement és többek között mintegy 1 millió Ft összértékű ékszert tulajdonított el.
2015. október 18-án az I.r. és U. Vilmos, a II.r. vádlott (1997-ben született nagykanizsai férfi) egy másik – korábban már kifigyelt – nagykanizsai házba hatolt be, ahol értékek után kezdtek kutatni. A házban lakó 73 éves sértett felébredt a zajra, mire az I.r. vádlott a II.r. vádlottat a helyiség elhagyására szólította fel. A II.r. vádlott a felszólításnak eleget tett, az I.r. vádlott pedig az addig megtalált ékszerekkel telerakott hátizsákért nyúlt, amikor a sértett megfogta a ruháját. Ekkor a férfi több alkalommal ököllel, illetve kétszer a betöréshez használt vasrúddal megütötte az asszonyt. Az eszméletlen sértettet ezt követően a lepedővel együtt lerántotta az ágyról, majd tovább kutatott a lakásban.
Amikor az asszony magához tért, az I.r. vádlott az arcára szorított egy párnát addig, amíg a sértett halála be nem következett.  Ezt követően visszahívta társát a lakásba, majd átkutatták a ház valamennyi szobáját és mintegy fél millió Ft értékű ékszerrel, pontosabban meg nem határozható összegű készpénzzel és egy televízióval távoztak.
A Zalaegerszegi Törvényszék az I.r. vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette és lopás bűntette miatt halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A II.r. vádlottat a bíróság kifosztás bűntette és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette miatt 4 év 6 hónap börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az I.r. vádlott elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, a II.r. vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét a II.r. vádlott tekintetében megváltoztatta, büntetését 3 év 6 hónapra enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Forrás: Pécsi Ítélőtábla