A helyi termék az, aminek látszik! (2017.12.19., 9:05)

Nagykanizsai termékbemutató és konferencia

 

Térségében kell gondolkozni - hangsúlyozta Dénes Sándor.

 

Nagykanizsán, a Medgyaszay Házban rendezték meg december 18-án, hétfőn a II. Zalai Helyi Termékbemutató és Konferenciát, amely a tartalmas szakmai munka mellett ezúttal stílszerűen a karácsony jegyében telt. A rendezvényre a TOP-5.1.1-15/2015 „Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum megvalósítása” projekt keretében került sor.
A konferenciát házigazdaként Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere nyitotta meg. Röviden a foglalkoztatás növelése és a gazdasági fejlődés összefüggéséről szólt. Kifejezésre juttatta: bár most Nagykanizsán vagyunk, ám a helyi termékek feldolgozásában és értékesítésében a város és térségében kell gondolkozni, hozzáfűzve, hogy segíteni kell mindazokat, akik e téren szeretnének tevékenykedni.
Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke a marketing jelentőségét emelte ki a helyi termékek további elterjedésében. Mondandójából kiviláglott, hogy most, amikor már növekedik vásárlóerő, akkor érdemesebb azokat a termékeket megvásárolni, amelyek jobban megfelelnek az egészségőrzésnek és az esztétikai igényeknek, s nem csak az árakat kell figyelembe venni önmagában. Nem kell a nemegyszer igénytelen tömegtermékeket megvenni a különböző nagyáruházláncokban, ahol semmi nem számít, csak az, hogy némileg olcsóbb legyen, s meg kell győznünk a környezetünket, hogy érdemes megfizetni a különbözetet, hiszen legalább annyival értékesebbek a helyi termékek.
Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke köszönetet mondott az eseményt megtisztelő Cseresnyés Péter államtitkárnak, amiért nem csupán jelenlétével ad rangot a rendezvénynek, de előadásával olyan információkat oszt meg a résztvevőkkel, amelyek hasznosak a vidékfejlesztésben érdekelt szakemberek számára. Szólt arról is, hogy a megyei önkormányzat nagyon jó szakmai kapcsolatot tart Nagykanizsa város és a járás paktumpályázatának munkatársaival. Nem is lehet ezt másként tenni, csak hálózatban - fejtette ki -, hiszen ahogy a jelenlevők közül is többen tudják, a megyei jogú városok, a járások és a megye pályázatai együtt, hálózatban kell hogy segítsék a foglalkoztatást. Szólt róla: annak ellenére, hogy tízről bőven négy százalék alá csökkent a munkanélküliség, van tennivaló a vidék foglalkoztatási helyzetének javításában. 

 

Fontos, hogy tudatos vásárlóvá neveljük magunkat - mondta Cseresnyés Péter.

 

- Számos kihívás van a vidék előtt, közülük egyik a demográfiai, amely természetszerűleg összefügg a foglalkoztatáspolitikával, hiszen amíg a falvakban nem biztosított kellő szinten a megélhetés, addig a fiatalok kevésbé fognak helyben maradni - fogalmazta meg. - Ezért fontosak az egzisztenciális kérdések is, amelyeken a jó minőségű helyi termékek elterjedése javíthat. E termékeknek tehát van jövője, ám ezért még nagyon sokat kell tenni, s remélhetően ez a konferencia is hozzájárul a közös munka sikeréhez. Példaként egy erdélyi, kovásznai családnál tapasztaltakat hozta fel, amelynek tagjai egy huszonegy hektáros, javarész legelőből álló területen gazdálkodnak, sajtot állítanak elő. Számos állatot tartanak, amelyek hasznából képesek megélni, s nem is rosszul. Ezért tehát van keresnivalónk e területen, meglehet, a fizetőképes kereslet még mérsékelten van jelen. De a tudatos vásárlói hozzáállással, védjegykészítéssel, hálózatépítéssel, az információs rendszerek fejlesztésével s nem utolsósorban a jó pályázatok révén lehet kitörési pontot adni a vidéknek - világlott ki Pácsonyi Imre szavaiból.

Cseresnyés Péter államtitkár, a Mura Nemzeti Programért felelős miniszteri biztos a Murafölde születőben program szerepéről szólt a helyi termékfejlesztés és a vidékmegújítás tükrében. Méltatta a kézműves termékek értékét, amelyek kétségkívül drágábbak, mint az áruházakban megvásárolható hasonló célú termékek. Elemezte, hogy ha tudatos vásárlóként feltesszük a „mi a drága?” kérdést, rögtön meg is válaszolhatjuk, hogy a sok szemét, amit olcsón lehet megvásárolni, de aztán ki kell dobni, vagy a valóban értékes élelmiszer, a hamar elhasználódó tucat-holmi, vagy az igényesen előállított termék drágább-e vajon.
- A nagy figyelemmel, nem agyonvegyszerezve előállított termék forintálisan valóban drágább, de véleményem szerint hosszabb távon ez az olcsóbb - fogalmazta meg Cseresnyés Péter.

 

Pácsonyi Imre a helyi termékek kiállításán.

 

- Fontos, hogy tudatos vásárlóvá neveljük magunkat és ne elsődlegesen azért vásároljunk helyi terméket, hogy magyar termelőhöz jusson az a forint és ezzel segítsük, hanem azért, mert az van benne, aminek látszik! Nem színezékből és tartósítószerből áll - amiről meggyőződhetünk, ha az áruházláncok termékcsomagolásait elolvassuk -, amitől a tömegtermék olcsóbb lehet - összegezte mondandóját. A Mura programról elmondta, hogy annak két lába az agrár ágazat és a turisztika fejlesztése. A projekt nagyon jó eséllyel szolgálja a térség elnéptelenedésének megakadályozását. Lehetőséget ad az egzisztenciális helyzet javítására. A kis zártkertek nagy kincset jelentenek, amelyet ki kell aknázni. Fejleszteni kell az identitástudatot, s elengedhetetlen a brandépítés, azaz olyan márkák kifejlesztése, amelyekre méltán lehet büszke Murafölde népe. Hiszen a helyben árusított termékek - például az egyre elismertebb zalai borok - legalább olyan jó minőségűek, mint a kereskedelmi forgalomban árusított jónevű borok! A program céljakét egyebek közt az egykor itt termelt, majd felhagyott növények - például málna, szeder - gazdaságos technológiával való újbóli termesztését, különleges gyümölcsök bevezetését, a gyógynövény-program kiterjesztését fogalmazta meg. A turizmus terén pedig az aktív, a borhoz és gasztronómiához fűződő, valamint a szelíd, ökoturizmusban, fesztiválokban rejlő lehetőségeket vette sorra Cseresnyés Péter.
Kovács Tünde szakértő Zala megye foglalkoztatási célú helyi termék stratégiájáról tartott részletes elemző beszámolót.
Nagy Anita Lilla, a Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak Leader Egyesület munkaszervezet vezetője a Szezonkosár Bevásárlóközösség szerveződésének vidékfejlesztési szempontú tapasztalatairól adott számot. A vásárlóközösség értékeit elsősorban a helyi termék rövid láncú kereskedelmi útjában, a termelő kontrolljában és a minőségre vonatkozó biztonságban fogalmazta meg.
Az előadásokat követően a zalai helyi termelők feldíszítették a konferencia karácsonyfáját, majd Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke megnyitotta a helyi termékek bemutatóját.

Kép és szöveg: Farsang Lajos

 

A konferencia résztvevői a feldíszített karácsonyfával.

(Rákattintva nagyítható.)