A hazai globalisták kohéziója és titkolt programjuk (2021.02.17.,9:45)

 

Boros Imre: „A legbrutálisabb fogásnemük az ál- és rémhírterjesztés.”

Fotó: archív

 

A sürgős szemléletváltás azért időszerű, mert mindkét hagyományos oldalon szép számmal vannak olyanok, akik országuk, népük érdekeit tekintik elsőnek és olyanok is, akik külső erőkkel szövetkezve keresik az utat boldogulásukhoz. Ma globalista –komprádorok és szuverenista–lokálpatrióták világméretű éles szembenállásának vagyunk tanúi. Meghaladná e rövid írás kereteit egy nemzetközi kitekintés.
Elegendő az Egyesült Államok jelenlegi állapotát nézni. A globalizmus fő letéteményesei a Demokrata Párt vezetői, de találhatók elkötelezett globalizmushívők a vezető republikánusok között is. (Még a szenátusban is, de kisebbségben.) Az impeachment kudarca után Trumpra nem új párt alapítása, hanem a republikánus párt megtisztítása vár. Amerika Bidennel feladta az Amerika az első elvet, és visszatért a globalista szemlélethez.
Már nem piaci dominanciája, hanem katonai és politikai nyomásgyakorló képességei a mérvadók. Hazánk esetében sem okoz fejtörést, hogy szétválasszuk a politikai osztály szereplőit szuverenista – patrióta és globalista–komprádor osztagokra. A feladatot egyszerűvé teszi az egyik párt őszinte megnyilatkozása, hogy céljuk az európai egyesült államok létrehozása (DK) és hazánk besorolása ebbe az alakzatba. A globalista alakulat másik mérvadó osztaga (Momentum) pedig azáltal, hogy a határainkon kívül élő magyarság etnikai politikai szervezetei helyett a parlamenti választások előtt az ott működő globalista pártoknak kampányolt, letette névjegyét. A hazai globalista koalíció egyéb politikai alakulatait inkább az egyénekre szabott politikusi túlélés, mint a választók felé történő elkötelezettség vezeti. Abban reménykednek, hogy a választók, rég meghirdetett ígéreteik miatt adják majd voksukat a globalista koalícióra, mert őket is ott látják.
Teljesen világos, hogy „jobboldali” globalista–komprádor erők is működnek. Erről szól a „Fidesz-árvák” mára jól látható csapata. Közülük többen már voltak valamelyik nemzeti kormánynak a tagjai és magas rangú tisztviselői. A jelenlegi jegybankelnök kivételével mindegyik rendszerváltozás utáni jegybankelnök hozzájuk sorolható, de volt miniszterek is. A lista nem túl rövid. Van közöttük olyan is, aki már hivatalos formában is oda helyezkedik, ahová való, pártot alapított (szigorúan jobboldali konzervatívot?), és már jelezte szolgálati szándékát is a globalistáknak.

 

Barack Obama és Joe Biden… Hasonszőrűek… Amerika Bidennel feladta az Amerika az első elvet, és visszatért a globalista szemlélethez.

Fotó: Caroline Brehman (MTI) EPA/Pool

 

A szerveződő globalista–komprádor koalíció tehát egyrészt a két elkötelezett osztagból áll, akik jelentős javadalmazást és sokat érő technikai segítséget kapnak a nemzetközi globalista tényezőktől, immáron nemcsak indirekt módon (külföldről pénzelt globalista civileken keresztül), hanem kimutathatóan közvetlenül is. A „nemzetközi” média is minden politikai megrendelésüket grátisz és kritika nélkül teljesíti, a valós tényektől nem zavartatja magát. A két hazai globalista osztag képezi a szivárvány minden színében (náciktól a kommunistagyanús verőlegény jelöltekig) terjedő koalíció összetartó abroncsait. Az abroncsok által képzett hordótérben található a meghatározhatatlan és gyakran színeváltó identitású, hasznosnak vélt politikai massza. Ők a jelenlegi állapotok szerint még politikai potyautasok, csak azért ülnek a hordóban, mert ha a vonat a hordóval elindul, a remények szerint oda utasokat (választói tömegek) vonzanak. A vonat indulásáig minden hordóban lévőnek és az abroncsoknak is egyetlen feladatuk van, hogy hergeljék a választókat, hasonlóan ahhoz, ahogy ez nemzetközi ökölvívó-mérkőzések vagy kutyaviadalok előtt szokásos. Ez ugyanis az egyetlen lehetőségük. Múltbéli teljesítményeikre hivatkozni ugyanis katasztrofális lenne.
A kormány érdemi bírálatához viszont nem eléggé felkészültek, a felületes bírálat pedig visszafelé is elsülhet. Ehelyett marad, hogy a kormány ügyeire mindig az ellenkezőt kell mondani, ez a vezérelv, a-ra mindig b-t, b-re viszont a-t. Ha a kormány cselekedetei megmásíthatatlanul pozitívak, azt kell mondani, hogy csekély azok mértéke. Abszolút egyértelmű, hogy a sikertelenségben (az ország sikertelenségében) érdekeltek, ez lenne nekik az igazi siker. A pandémiakezelés körüli ténykedésük ezt mindenki számára világossá teszi. Ha a kormány elővigyázatossági szintet emel, akkor szerintük éppen csökkenteni kellene, esetleg amit emelt, az kevés, ha csökkent, akkor vagy korábban kellett volna, vagy az kevés.
A legbrutálisabb fogásnemük az ál- és rémhírterjesztés. Ebben akár fake news-nívódíjra is esélyesek. A rémhírpaletta nagyon vegyes, a járványkezeléstől, a patrióta oldal gazdasági ügyei körüli rémhírektől egészen hálószoba-mélységű valótlanságokig. Saját esendőségeik megítélésében viszont nagyon is engedékenyek, szemben azzal, ha bármi csekély vétség a patrióta oldalon fordul elő. Akár a kettős mérce rothadt alma díja is odaítélhető nekik.
Mindezen erőfeszítéseknek egyetlen céljuk van: a számukra potenciális választókban a nyeréshez szükséges kritikus gyűlölettömeget előállítani, az urnákhoz Orbán-fóbiától átitatott, bódultan reszkető tömegeket vezetni. Felbőszült ember ritkán okos, szól a mondás, és nagyon igaz. Vöröslő fejjel ritkán kérdezősködnek, hogy mi is a program, amire majd szavazni kell, és miben jobb annál, ami most van.
Lassan a patrióta oldal is magáévá teszi ezt a gondolatot, hogy a szivárványellenzéknek nincs programja. Programjuk pedig nagyon is van, és nem is nehéz dekódolni, noha a „titkot” féltve őrzik az abroncsműhelyekben. Programjuk kiinduló alapvetése, hogy folyton-folyvást temetik a múltat, főként a sajátjukat. Azzal ugyanis nincs mit dicsekedni, hogy elődeik miként vitézkedtek az országot felforgató polgári demokrataként Kun Béla direktóriumában, Rákosi Mátyás kínzó kazamatáiban vagy akár a kádári harminc év alatt, nem is beszélve 1994–98-ról vagy éppen a kritikus nyolc évről (2002–2010), amikor a V4-ek elhúztak mellettünk. Ma sem csinálnának mást, mint ezeknek a történelmi tapasztalatoknak a talaján „építkeznének” és kiszolgálnák megbízóikat, akik felé nagyon sok tartozásuk halmozódott fel az elmúlt tizenkét év alatt.

 

A legdermesztőbb időkben (Bokros-Surányi-kurzus) csak kamatokra kifolyt a GDP 5-7 százaléka a jelenlegi 2 százalék alatti érték helyett. Ez történne 2022 után is, ha az ellenzék nyer.

Fotó: archív

 

A konkrét programjuk lényege: a mai kijózanodás felé haladó társadalmi szerkezet megtörése, a kedvező társadalmi folyamatok helyett a destruktívak felemelése és a jövedelemszerkezet ennek alárendelt kialakítása. A mindenkinek munka helyett széles körben alapjövedelem hirdetése. Nőből, férfiból és gyermekekből álló családok helyett szivárványszínekben tündöklő közösségek. Tudatosan megélt szabadság helyett tobzódó szabadosság. Valós szólásszabadság helyett politikailag korrekt beszéd – szigorúan az ő szószedetük alapján.
Szólni kell a várható gazdasági programjukról is. Említettük, hogy súlyos tartozásban vannak megbízóik irányába, amelyet sürgősen törleszteni kell. Ehhez rengeteg pénz kell, amit a hazaiaktól kell elvenni. Mindenek előtt sürgősen tehermentesíteni kell szövetségeseiket a migránsok ügyében. Ha első menetben szerényen csak százezer migráns átvételéről lenne szó (a hazai népesség egy százaléka) ez évente indulásként mintegy hatszázmilliárd forintba kerülne. Ez nem túlzás. (Manapság Ausztriában több mint ötszázaléknyi migránshátterű ember él.) Ennek fedezete részben lehetne a családtámogatás megfelezése, visszaállás a 2010 előtti szintre. Nyílt titok, hogy tervezik a határainkon túl élő, mára ismét magyar állampolgárságúak szavazati jogának megvonását, nyilván a nekik megítélt támogatásokkal együtt. Megszűnne iskoláik, egyetemeik, kulturális intézményeik támogatása. Ez még mindig nem az az összeg, amellyel támogatóiknak tartoznak. A legdermesztőbb időkben (Bokros–Surányi-kurzus) csak kamatokra kifolyt a GDP öt-hét százaléka a jelenlegi két százalék alatti érték helyett.
Hazai helyett a hitelt külföldön vennék fel. Minden egyes új ajándékszázalék barátaiknak évente négyszázmilliárd forint újabb profitot jelentene. Ennek realizálásához azonban a jegybank jelenlegi vezetését meneszteni kell. Ez törvénysértés nélkül nem megy, de Bod Péter Ákos esetében is remekül sikerült, aztán jöhet ismét az égig érő kamatemelés, a forint-„ócsítás” és a devizahitelek. Amikor 1994 végén Bod Péter Ákost megfuttatták, sem ért égig a baráti jogállamisági riadalom Nyugaton. Végül a „társadalmi igazságosság” jegyében ismét meg kell adóztatni a gazdagokat, no nem azokat, akik e honban igazán sokat keresnek, és bevételeik kint landolnak, hanem a bérből és fizetésből élőket. Vissza kell vezetni a sávos adóztatást, és természetesen a minimumra kell szorítani a családtámogató adókedvezményeket. A családok otthonteremtési juttatásainak semmi helye egy liberális „ piaci” berendezkedésben, még mit nem, ingyenpénzt?
Hasonló sorsra jutnának tervezett kamatmentes hitelt felvevő cégek, azonnal belépne a kamatfizetés, és a tízéves futamidő is lerövidülne. Nagyon is észszerű, hogy egy ilyen programot nem meghirdetni, hanem a legszigorúbb titokként őrizni kell, hiszen a nyilvánosság egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal. Emlékezzünk csak Medgyessy ígéretére, Orbánnál jobban fogja a lakásépítéseket támogatni, ebből lett a devizahitel. A „jóléti rendszerváltást” se felejtsük el, ami addig tartott, ameddig az első Orbán-kormány által hátrahagyott milliárdok. Utána az önkormányzatoknak kellett a béremelések fedezetét „kigazdálkodniuk”. Itt is tarolt a devizahitel és a kötésig eladósodás. Üdvös, ha tudjuk, hogy igenis van programjuk, ha tagadják, akkor is, ami korábbi működésükből kis éleslátással könnyen lekottázható.

Boros Imre
közgazdász