A Habsburg is magánpénz birodalom volt (2021.01.06., 10:55)

 

Boros Imre: - Az uralkodó uralkodik, de a pénz képviselői kormányoznak.

 

Az elmúlt néhány hónapban többször értekeztem birodalmakról és ellenbirodalmakról. Tényekkel sikerült alátámasztani, hogy az újkornak nevezett korszakban – amióta a piacra történő árutermelést kapitalizmusnak divatos nevezni – birodalmak szervezése mindig magánpénz alapon történt, kezdve a brit világbirodalomtól egészen a mai USA dollár által dominált birodalmi szerveződésig. Azt is meg tudtuk állapítani, hogy az aktuális birodalomnak ellenszegülők törekvésüket. – ellenbirodalmukat – állami pénzre alapozva szervezték akár Napóleon kísérletére, akár a 3. birodalom gyakorlatára utalunk.
Ezek után módfelett kíváncsi lettem, hogy a Habsburg birodalom – aminek mi magyarok is hosszú évszázadokig részei lettünk – vajon milyen pénzügyi feltételek mellett működött.  Limitált ismereteimet nemrég egy kitűnő szakkönyv elolvasásával sikerült kiegészítenem Katrin Unterreiner tollából, aki Bécsben él, a Habsburg ügyek feldolgozásával foglalkozó történész és könyve éppen az uralkodó ház pénzügyeit dolgozza fel (Habsburgs verschollene Schaetze). Ezzel a többletismerettel is felvértezve vettem magamnak a bátorságot, és már a címben jeleztem, hogy a Habsburg birodalom is magánpénz birodalomként működött, mint a brit birodalom, ahol a magánpénz (magánbankja: Bank of England) és a „dicsőséges” forradalom után visszatért uralkodóház között szövetség köttetett.  A magánpénz vagyont, gazdagságot és pompát biztosít az uralkodó háznak, az uralkodó uralkodik, de a pénz képviselői kormányoznak és az állam eszközeit (hadsereg, flotta) terjeszkedésükhöz, üzleti célból is mindig igénybe vehetik.
Vizsgáljuk meg, hogy a brit modell miként feleltethető meg a Habsburg birodalomnak. A szinte jelentéktelenségből feljövő Habsburg család első találkozása a pénztőkével a Fugger család révén következett be (1276). Habsburg Rudolf Augsburgban addig már nagyon meggazdagodott családra támaszkodott, a várost szabad várossá  a Fuggereket tetemes  összegek fejében udvari szállítóvá tette. Mindjárt a kezdeteknél volt magyar szála is a Habsburgok magánpénz alapú felemelkedésének. A cseh király (Ottokar) akadályozta a Habsburgok terjeszkedését az akkor még Ostmarktnak (Keleti piac) nevezett tartományban és a magyar királytól is jelentős területeket csatolt el (Felvidék egyes részei, Győr, Sopron) Rudolf és IV. (Kun) László királyunk a cseheket tönkre verte és Ottokár is a csatatéren maradt.
A Habsburg-Fugger tandem azonban akkor járatta együttműködését csúcsra, amikor 1519-ben Károlyt a német-római császári címhez segítette (V. Károly). Károlynak nagyon kellett igyekeznie, hogy elnyerje a választó fejedelmek kegyét. A római pápa is legádázabb ellenfelét, a francia I. Ferenc királyt támogatta. Volt az a pénz, nevezetesen 850 ezer dukát (kb. három tonna arany), amit egy szindikátus adott össze, amiben a Fuggerek ügydöntő kétharmad résszel voltak képviselve. (Minden magasztos elvnél már akkor is nyomósabb érv volt egy csinos megvesztegetési összeg.) V. Károly birodalmában soha nem nyugodott le a nap, amikor azt két részre osztotta fia és öccse Ferdinánd között. (Ferdinánd kapta az osztrák részt.) Itt ismételten megjelent a magyar szál. A magyar király (Jagelló II. Lajos) és Ferdinánd sógorságba keveredett, mert Ferdinándnak Jagelló lány lett a felesége, Lajos viszont Habsburg Máriát vette nőül (Ferdinánd és V. Károly húgát).

 

Fugger Jakab és könyvelője, Matthäus Schwaz az aranyszobában számolgatják a nemzetközi bevételeket. Az első multi…

Fotó: Wikipedia

 

A fejedelmi jog szerint gyermektelenség esetére a főhatalom a sógorra száll át. (Ezzel formáltak jogalapot a Habsburgok Mohács után a magyar koronára.) Mi sem természetesebb, a Fuggerek nálunk is sátrat vertek és megtalálták a kor renegát hazaárulóit is a Thurzó családban, akik a magyar nemesfém bányák ügyeit intézték a kincstár, élén a Habsburg Mária által Spanyolországból importált kincstartóval „Szerencsés Imrével”, valamint Szalkai László érsekkel, aki a mi Imrénket rapid gyorsasággal részesítette a nagyon is megkövetelt keresztségben.
A Thurzók a Fuggerekkel is házassági kapcsolatra léptek (az egyik Thurso Fugger lányt vett el.) Csodaszámba ment volna Mohácsnál győzni üres államkasszával, a csatáról lekéső erdélyi vajdával (Szapolyai erdélyi vajda lett a későbbi ellenkirály) és a konkurens francia király által modern haditechnikával megerősített és a nagy hódító (I. Szulejmán) által vezetett többszörös túlerőben lévő török sereg ellen. A Felvidék (és nemesfém bányák a Habsburgokhoz (és persze a Fuggerekhez) kerültek az ország három részre szakadása után.
A Habsburgok nagyon áttekinthető üzleti modellt alkalmaztak a pénzemberekkel. A Fuggerek készpénzt adtak és cserébe hatalmas jövedelmező koncessziókat kaptak. Ez történt a törökök kiűzése után is. A visszafoglalt területek nem a régi magyar családokhoz, hanem az újdonsült hadiszállítóból arisztokratává emelkedettekhez jutottak. (Érdemes áttekinteni az 1526 előtti és a Mária Terézia korabeli magyar arisztokrata névsort, utóbbiban számos német és olasz hangzású névvel.) A Habsburgok gazdag főurak vagyonának megdézsmálásától sem idegenkedtek. Ez történt Csehországban a Fehérhegyi csata (1620) után és nálunk a Wesselényi összeesküvés után (1670) is.
A Fuggerek a reformáció után legyengültek a búcsúcédulák dicstelen forgalmazásában játszott szerepük miatt. Erre is válaszként Luther új egyházat alapított, mert az egekig ért a felháborodás. Magyarország meghódítása aranybányát jelentett a Habsburgok számára, dőltek az adók, jöttek az újoncok a hadseregbe, a Habsburg ház maga is nagyon meggazdagodott és hatalmas vagyoni értékekkel és készpénzzel bíró családi alapítványt is tett. Mária Terézia learatta a törökök felett (lengyel segítséggel) aratott győzelem (1863 Bécs felszabadítása után 1686) termését, míg fia, II. József már Magyarország maradék szabadságának felszámolására és a birodalomba való totális beolvasztásra törekedett. A rövid idilli állapot után a Habsburgok ismét a magánpénz „segítségére” szorultak. Napóleon „ellenbirodalma” ugyanis tönkre verte a Habsburg birodalmat. Mi sem maradtunk ki a nemvárt „áldásból” (Győr). Ezúttal nem utolsó sorban a napóleoni háborúk alatt kibocsátott angol államadósság bizniszen nagyon meggazdagodott Rotschildok jelentették a megoldást. A család már több európai államban hozott addigra létre banküzletet, amit hálózatként működtetett. A Habsburgok heveny sebességgel honosították és bárósították őket. Ők sem restelkedtek, bankokat alapítottak (Creditanstalt) és 1816-ban létrehozták az Osztrák Nemzeti Bankot, természetesen szintén magánbankként és a tetemes államadósságnak is kezelői lettek. (Az Österreichische Nationalbank legutolsó privát kézben lévő részvényeit a közelmúltban vezették ki a könyvekből.)
Hazánkban hosszú ideig tilalmas volt a bankalapítás, csak 1841-ben jöhetett létre a Pesti Kereskedelmi Bank Szécsenyi Istvánt is a részvényesek között tudhatta. Ő nagyon sokáig a gondosan előkészített reformok és nem a forradalom híve volt. Magyarország osztrák (gyakorlatilag Rothschild) bankterep volt és maradt az 1867-es kiegyezés után is. A magyar partner csak 1878-ben lett társtulajdonos a közös központi bankban (Osztrák-Magyar Bank), de a Rothschildok szinte a kiegyezési okmányok aláírásának pillanatában újabb kereskedelmi bankot alapítottak Általános Magyar Hitelbank révén a Rotshildok és az általuk tulajdonolt Creditanstalt tulajdonlásával. Röpke egy évtized után ez a bank képviselte a hazai banktőke több mint felét, lett az állam számlavezetője és hiteleinek ügyintézője.

 

Az Osztrák-Magyar Bank székháza.

 

Az 1848-49-es szabadságharc „vívmányai” közül  a bukás után csak a termőföld szabad forgalmazása  maradt életben és ez jól jött a hitelezési  üzletnek, de nem annyira a heveny sebességgel fejlesztési hiteleket felhalmozó birtokoknak. Az 1873-ban kiprovokált hatalmas gabonaár-esés (tőzsdén) sok birtokost vitt csődbe és tömegesen tette a jelzálogok kapcsán a birokokat megszerezhetővé, amivel rendkívül megritkult és kicserélődött a történelmi középosztály. Talán ez is egyik magyarázata annak, hogy Deák Ferenc a kiegyezési tárgyalások motorja többszöri unszolás ellenére sem vállalta a miniszterelnöki megbízatást. Nála a veszélyészlelési horizont sokkal magasabban helyezkedett el mint győzelemittas kortársainál. (Egyébként a száműzetésben lévő Kossuthnál is, aki még Deákot is bírálta.)
A következő fél évszázad történelme, beleértve a birodalom felbomlásával járó világháborút is sajnos őket igazolta. A történelem általában, a hazai pénztörténet pedig annál is több nagyon hasznos tanulságokkal szolgál, ideje tényleg tanulni belőlük. Az elmúlt fél évezred tanulsága szerint hazai fellendülés és jólét csak és kizárólag akkor volt tartósan biztosítható, amikor a pénz irányítása és az erre szolgáló intézmények nemzeti kezekben voltak, tehát meglehetősen ritkán.
A K. u. K időkben ide sorolható az 1878-1914 között eltelt alig három évtized, amikor érdemi beleszólásunk volt a közös jegybankon keresztül. (A gazdaságunk sokkal gyorsabban növekedett, mint az örökös tartományoké.) Horthy, Bethlen és Klébensberg az önálló Magyar Nemzeti Bank nélkül (1924-44) aligha tudta volna a semmiből hazánkat ismét működő országgá tenni.
Legutóbbi megerősítése az önálló nemzeti elkötelezettségű pénzkezelésnek éppen a 2013-tól eltelt évek és az elért eredmények. Soha nem szabad Rothschild nagyívű mondásáról megfeledkezni: Nem számít ki a király és ki a miniszterelnök, ha a pénzforgalmat én irányíthatom. Igazán kár, hogy a pénztörténet oktatása még nem érte el a felsőoktatás ingerküszöbét. Csak remélni merem, hogy ez merő véletlen.

Boros Imre
közgazdász