A főpolgármester a semmit ragozza

Karácsony Gergely évértékelésbe kezdett

(2020.10.09.,10:50)

 

Blöffölni kitűnően tud Karácsony Gergely. Most már jöhetne az érdemi munka is.

 

Az elmúlt év intézkedéseit, sikereit mutatja be Karácsony Gergely a következő napokban, ugyanis október 13-án lesz egy éve, hogy főpolgármesternek választották.
Karácsony Gergely Facebook-oldalán a szociális intézkedések bemutatásával kezdte az értékelést.
Az intézkedések között említette, hogy ingyenessé tették a BKV-bérletet az álláskeresőknek, bérkiegészítő Budapest-pótlékot vezettek be több mint húszezer, alacsony keresetű, fővárosi közszolgáltatásokat ellátó dolgozónál, és háromoldalú megállapodással építik vissza mintegy kilencszáz kulturális dolgozó közalkalmazotti jogait.
Többlettámogatást adtak az idősotthonoknak és a hajléktalanellátásnak, bővítették a hajléktalan embereket ellátó szálláshelyeket, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején pedig több mint félmillió adag ételt biztosítottak ingyenesen a budapesti szociális intézményekben élőknek – írta.
Tudatta: megalakult a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács és a Fővárosi Idősügyi Tanács, valamint létrehozták a Fővárosi Álláskeresési Irodát.
Emellett a járvány okozta gazdasági problémákra fókuszáló megállapodást kötöttek a munkájukat elvesztő állampolgárok és a közvetlenül érintett mikro-, kis- és középvállalkozások segítésére. A járványügyi védekezésben dolgozók gyermekeinek és más rászorulóknak ingyenes nyári táborozási lehetőséget biztosítottak, és tízezer forinttal támogatták a fővárosi gyerekek nappali táborozását – olvasható a bejegyzésben.

* * *

Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök mondta, ebben a nehéz helyzetben az ellenzék nem csak a gondokat fokozza, hanem a humorról, a szórakoztatásról is gondoskodik egyben. A fenti közlemény is az utóbbi megállapítást erősíti.
Az elmúlt egy évben ugyanis nem sok pozitívum történt Budapesten. Képzeljék el, mi lenne, ha Tarlós István lenne a főpolgármester, s csak annyi történt volna, mint most, Karácsony Gergely regnálása idején.
A liberális sajtó kérdésekkel bombázná Tarlóst:
– Miért kell ennyi főpolgármester-helyettes?
– Miért kell ennyi tanácsadó?
– Miért kell az autósok életét megkeseríteni?
– Miért nem kezdődött meg még a Lánchíd felújítása?
– Miért kerültek ilyen nehéz helyzetbe a fővárosi idősotthonok?
– Mit épített az eltelt egy év alatt a főváros? (Nem a vállalkozókra gondolunk.)
– Miért ül a főváros az elmúlt ciklusokban megteremtett, megtakarított pénzen?
– Tud-e ez a városvezetés fővárost vezetni?
– Miért nem segíti ebben a koronavírusos helyzetben hatékonyabban a főváros vezetése a vállalkozókat?
– A kerületeknél miért alakultak ki pénzügyi nehézségek?
Sok kérdést lehetne feltenni. Szerintem egyikre sem tudna elfogadható, normális választ adni a jelenlegi főpolgármester. Csak a kifogásokat sorolná. A kormány lenne az oka mindennek.

E.E.