A foci a szurkolókért van? (2017.11.20., 11:45)

Magyarországon ez nem egyértelmű

 

Azonnal kezdődik az Újpest-Honvéd találkozó. A nézőtéren tetőfokára hág az izgalom.

Fotó: MTI

 

Az MLSZ csődje és szégyene, hogy Magyarországon zárt kapus mérkőzéseket kell játszani. (Az pedig a klubok csődje, hogy az edzőmeccseket is zárt kapussá teszik sok helyen.) A szövetség és a klubok képességét meghaladja a rend biztosítása anélkül, hogy száműzzék a megfogyatkozott, normálisan viselkedő szurkolókat is.
Nézem az Újpest-Honvéd találkozót (nézők nélkül), s hallgatom hogyan értékelik a selejtet a szünetben csúcstechnológiai körülmények között a stúdióban. Ehhez a mérkőzést közvetítő Knézy Jenő is hozzátesz „hozzáértő” közhelygyűjteményéből néhány sablont. Természetesen a szokásos okoskodása sem marad el.
Előtte nem sokkal a focirajongók megtekinthették az Arsenal-Tottenham észak-londoni rangadót. Telt ház az ágyúsok stadionjában, rendbontás nélkül. Nyert az Arsenal, s nem volt botrány.
Ha lenne valakinek konkrét információja arról, hogy az angol bajnokságban mikor volt az elmúlt években zárt kapus bajnoki találkozó, azt szívesen vesszük.
Nem hiszem, hogy volt. Akadt viszont egy időszak, amikor az angol futballhuliganizmustól volt hangos a világsajtó. A szigetországban azonban léptek. Mert tudták: a foci a szurkolókért van elsősorban. (Csendesen jegyezzük meg: a profitért is az igazi profi labdarúgásban, s az üres stadion ráfizetés.) Nem a huligánokért, az üres stadionokért.
Mi még nem tartunk itt! Akárcsak fociteljesítményben, itt is hátul kullogunk.

E.E.

 

A két ősi ellenfél presztízscsatáját zsúfolt lelátók előtt játszották. Rendben lezajlott az Arsenal-Tottenham (2-0) londoni rangadó, pedig még ágyú is volt a stadionban…

Fotó: AFP