A diktatúrák hazugságra épülnek (2018.02.23., 9:15)

Emlékezés a kommunizmus áldozataira

 

A zalaegerszegi emlékhelyen készült a felvétel.

 

„Történelme nélkül a nép olyan lenne, mint a gyermek, aki nem tudja mi történt vele tegnap. Létének nagyobb részét, múltját vesztené az ily nemzet, nem volna egy nemzet többé, s minden emberöltővel kihalna, mint az egynapos pillangó. Az emberi öntudat alapja az emlékezet: a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet. A jelent csak a múltból lehet megérteni: a jövőt csak a múlt alapján felépíteni." Babits Mihály szavai ezek.
Hetvenegy éve, 1947. február 25-én letartóztatták Kovács Béla kisgazda képviselőt. Börtönbe csukták, a világtól elzárva vallatták, majd a Szovjetunióba deportálták. Ettől a naptól fogva a háborúból lábadozó szabad nemzet az egyik legborzalmasabb diktatúra foglya lett.
Kovács Béla elhurcolásával a szabadságot magába szippantani kezdő magyar nemzet évtizedekig megszűnt létezni. A szabadság csak álom lett, a méltóság csak kívánat, a tisztesség csak vágy. A megfélemlítés, a hazugság, a képmutatás lett úrrá. Mindenkitől elvettek valamit. Kinek az életét, kinek a tulajdonát, kinek a családját, kinek a jövőjét. És elvették mindenkitől a szabadságát. És adtak helyette. Adtak kötelet, börtönt, tönkre tett családot, félbe tört karriert.
A jog és rend nem számított. A jogot az ávós ököl, a rendet a szovjet puskatus biztosította. Mindenki tudta, hogy a szabadságnak, nemzetünk függetlenségének ettől a naptól kezdve vége. A becsület, az erkölcs ettől a naptól már nem számított. Mindent a hatalmi zsarnokság, a terror, az erőszak lepett be. Ezért lett ez a nap a kommunizmus áldozatainak emléknapja.
Köztudott tény, hogy az emberi lélek egyik legnagyobb kincse, adománya az emlékezés képessége. Akik ezt nélkülözik, azokat a lélektan betegnek diagnosztizálja, az amnéziás ember jórészt önmagát is elveszíti, amikor múltja felidézhetetlenné válik számára. Jelene így törékeny és ingatag, ismeretlen vizeken veszteglő hajó, jövője pedig a horizontot elnyelő ködfalként mered előtte.

 

Kovács Béla az egyik legborzalmasabb diktatúra foglya lett.

 

Emlékezünk a hőseinkre, nagyjainkra, emlékezünk halottainkra és emlékezünk nemzetünket ért sorscsapásokra is. Egy olyan eszme áldozataira emlékezünk, mely több mint százmillió embert juttatott a másvilágra az egész világon. Ha egy ember gyilkosság áldozata lesz az is megbocsáthatatlan bűn. A kommunizmus 100 millió ember gyilkolt meg. 100 millió családban éreztek fájdalmat.
A gyűlölet, a képmutatás, az irigykedés, a gyávaság beitta magát a lelkekbe, beszivárgott a bőr alá is. A méreg, amit főztek, olyan erős volt, hogy nehezen tisztul a lelkekből. Még ma is nehezen viselik a más véleményt, a más gondolatot, a tisztességet és a becsületet. Nehezen viselik, ha nincs igazuk, nem tudnak nyílt lapokkal játszani, hogyan is tudnának, amikor a becsület és a tisztesség szikráját sem ismerik. A gyűlölet fortyogó lángja még mindig ég bennük, és nem azokban, akik elszenvedték a megaláztatásokat.
A hazugság rombol. Rongálja az életérzés minőségét. Bebörtönöz. A hazug ember sohasem szabad. A hazugság az igazság megtagadása: korrupció, gyávaság, előnyök és a hatalom élvezete. Hamvas Béla így ír: rettenetes dolog az igazságtól elhagyatva élni és látni, miként diadalmaskodik a hazugság. Az első lépés után megállni alig lehet. S ez az embert egyre becstelenebbé teszi. Annak, aki behódol nincs jó lelkiismerete. Az ember eleinte hivatkozik megélhetésre, családjára, vagy úgynevezett világnézetet épít, - vagy vallásos lesz - hazugságot hazugsággal tetéz: a dolgok rendje, hogy nemcsak hazudik, hanem azon felül be is kell bizonyítania, hogy igaza van.
A diktatúrák a hazugságra épülnek. Hazugságra, mely gyűlöletet és gyávaságot szül. Ez az amiből nem kérünk, és ha ennek szikráját is látjuk, akkor mozgolódni kezdünk, szívünk erősebben ver, kezünk ökölbe szorul, és kimondjuk: ebből elég volt!
Ebből már végleg elég volt!

 

Kovács Béla emléktáblája.