A bizalom, a hit és az összefogás (2020.09.21., 9:55)

Ünnepi megyegyűlés Zalaegerszegen

 

Az idei kitüntetettek a vezetőkkel (a fotó rákattintva nagyítható).

Fotó: Pezzetta Umberto – Zalai Hírlap

 

Az idei évben 2020. szeptember 19-én (szombaton) tartotta ünnepi ülését Zala Megye Közgyűlése.
A rendezvény az eMeRTon és Príma díjas Bognár Szilvia énekművész, Kónya István lantművész és az Artisjus és Príma díjas Szokolay Dongó Balázs népzenész műsorával vette kezdetét. A Himnusz elhangzását követően a jelenlévők a tavasszal elhunyt megyei díszpolgárra, Fekete Györgyre emlékeztek.
Dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte: Jelen korunkban a bizalom és a hit a legjelentősebb iránytűnk és ezzel párosul a példamutató összefogás. Ennek köszönhető, hogy jó úton haladunk célunk felé, hogy fejlett és erős Zala megyét építsünk.
Ezt követően Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta: Zala történelme során sokszor küzdött a szabadságért, a magyarságért. Ugyanakkor kiemelkedő személyeket is adott az országnak.
Az esemény további részében elsőként a Zala Megye Díszpolgára kitüntető cím került átadásra. Idén a címet dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány kapta Zala megye közbiztonságáért végzett példaértékű munkája elismeréseként. Irányítása alatt az eddigiektől eltérő, megújult szemlélet és szolgálati rend bevezetése alapozta meg azokat az eredményeket, melyeket a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 2015 óta elért, segítve ezzel a megyében élők szubjektív biztonságérzetének javítását. Az eredmények elérését segítette a megújult parancsnoki szemlélet és az innováció. A főkapitányság jelentős munkát folytatott az illegális migráció megfékezése során, valamint kiemelt figyelmet kapott a 2020. évben a kialakult járványügyi helyzetben történő védekezés. Mind a megszabott feladatok végrehajtása, mind az állomány védelme nagy odafigyeléssel és precizitással zajlik.
A közgyűlés Zala megye közigazgatásáért díjat adományozott – a közösség szolgálatáért végzett példaértékű településvezetői munkájáért – Szabó Józsefnének, Mikekarácsonyfa község volt polgármesterének.
A közgyűlés Zala megye egészségügyéért díját – több évtizedes szakmai felkészültséggel, emberséggel végzett gyógyító tevékenysége elismeréseként – dr. Gárdos Sándor (Keszthely) kapta.
Zala megye szociális gondoskodásáért díjban részesült – a szociális szférában végzett munkája és a civil életben vállalt önkéntes közösségszervező tevékenysége elismeréseként – Gulyásné Belinszky Ilona, a Zalaszentgróti Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője.
A testület Zalai pedagógus díjban részesítette – a kistelepüléseken végzett több évtizedes lelkiismeretes pedagógusi és kiemelkedő közösségfejlesztő munkájáért – Némethné Szakács Irént, a Tófeji Kincskereső Általános Iskola tanítóját.
A közgyűlés Zala megye sportjáért díjat adományozott – több évtizedes eredményes, kiváló szakmai és pedagógiai felkészültséggel végzett edzői tevékenysége elismeréséül – Gellei Imre labdarúgó-edzőnek, akivel szép sikereket ért el a ZTE együttese és irányította a magyar válogatottat is.
Zala megye sportjáért díjban részesült – Zala megye sportéletében végzett 100 éves tevékenysége elismeréseként – a Zalaegerszegi Torna Egylet - ZTE. A díjat Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere és a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes válogatott kosárlabdázó Bodrogi Csaba vette át az egyesület nevében.
A közgyűlés Zalai civil társadalomért és nemzetiségekért díjat adományozott – Keszthely különböző generációi közötti együttműködés és az időskorú lakosság iránti felelősséggel végzett munkája elismeréseként – Keszthely Város Idősügyi Tanácsának, a díjat Nagy Bálint, Keszthely polgármestere vette át.
A közgyűlés Zala megye fejlesztéséért díjban részesítette kiváló színvonalú térségfejlesztő munkája elismeréseként Rodekné Hederics Erikát (Nagykanizsa).
Zala megye fejlesztéséért díjat kapott – a folyamatosan magas színvonalon végzett közszolgáltatásért és innovatív tevékenységért, társadalmi szerepvállalásáért – a Zalavíz Zrt. A társaság nevében Arnhoffer András elnök-vezérigazgató vette át az elismerést.
A közgyűlés Zala György díjat adományozott – a megye képzőművészeti életében betöltött, illetve kiemelkedő tehetséggondozó és vizuális nevelő munkája elismeréseként – Stamler Lajosnak (Nagykanizsa).
Az elismerésben részesültek képviseletében Zala Megye Díszpolgára, dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.

A program végeztével állófogadásra került sor, ahol pohárköszöntőt mondott Vigh László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő. (Forrás: Zala Megyei Közgyűlés).