A 30 milliomodik vendéget várják Zalakaroson

(2017.01.19., 8:30)

 

Novák Ferenc: - Tavaly 556 ezernél is több vendéget fogadott a gyógyfürdő és strand.

 

Idén várja a 30 milliomodik fürdővendégét a 20 évvel ezelőtt várossá nyilvánított Zalakaros, ahol a múlt évben több mint félmillióan váltottak jegyet a gyógyfürdőbe.
Novák Ferenc polgármester elmondta: tavaly 556 ezernél is több vendéget fogadott a gyógyfürdő és strand, ez a szám pedig 12 ezerrel haladja meg a 2015-ös statisztikai adatot. A 2011 óta folyamatosan növekvő látogatottságnak köszönhetően idén eléri a vendégek száma a 30 milliót az 1965 óta üzemelő fürdőkomplexumban.
A növekvő látogatószámnak köszönhetően a város idegenforgalmi adóból befolyó bevétele 8 százalékkal 179,2 millió forintra növekedett 2016-ban, az előző évi 165,6 millió forintról.
A polgármester elmondta: a település idén ünnepli a várossá nyilvánítás 20. évfordulóját. A népességét tekintve Magyarország ötödik legkisebb városának nem egészen 2500 állandó lakója van jelenleg, s míg számos település népessége az elvándorlás miatt csökken, addig Zalakaroson 20 év alatt 85 százalékkal nőtt a lakosság száma.

 

1965 óta üzemel a fürdőkomplexum.

 

A kisvárosban jelenleg csaknem 3800 kereskedelmi és 2800 magán szálláshelyen fogadnak vendégeket, akik átlagosan 3,1 napot töltenek a fürdőhelyen. Bár egyelőre csak a 2015-ös szálláshelyadatok állnak rendelkezésre, az egy lakosra évente számított 65 vendég Magyarországon az egyik legkiemelkedőbb ilyen adat. 2015-ben 160 ezer vendég összesen több mint 528 ezer vendégéjszakát töltött - túlnyomó többségében kereskedelmi szálláshelyeken - a városban.
A szálláshelyekre jellemző, hogy három nagyobb kapacitású hotel adja az éves vendégforgalom több mint 60 százalékát. A szállodák előnye idén tovább erősödhet azzal, hogy a gyógyfürdő közvetlen szomszédságában nyáron 236 szobás, négycsillagos szálloda nyílik, ami további csaknem 500 férőhelyet kínál majd a Zalakarosra érkezőknek - fűzte hozzá Novák Ferenc.

Forrás: MTI

 

Zalakaroson van Magyarország egyik legkedveltebb gyógyfürdője.