230 ezer zalai élhet állampolgári jogával (2016.09.28., 14:20)

Amit a népszavazásról tudni kell

 

A Megyeházán ma sajtótájékoztató keretében dr. Mester László ismertette a vasárnapi népszavazás részleteit.

 

Az október másodikai népszavazással kapcsolatban tartott ma sajtótájékoztatót a Megyeházán dr. Mester László, a Zala Megyei Területi Választási Iroda vezetője.
Dr. Mester László elmondta, hogy Zala megyében az aktuális névjegyzéki adatok alapján csaknem 230 ezer választópolgár él. A megye 258 településén 428 szavazókör működik majd a népszavazás napján.
Szavazni reggel 6.00 órától este 19.00 óráig lehet, az értesítőben szereplő címen működő szavazóhelyiségben, érvényes okmányokkal, amelyek körét az értesítő is tartalmazza. A szavazás érvényes módja a lehetséges „igen” vagy „nem” válaszok fölött elhelyezett körök egyikébe írt egymást metsző két vonal (x vagy +), amely a valamennyi szavazókörben kihelyezésre kerülő tájékoztató plakáton is bemutatásra kerül. A szavazás menetét a választási bizottság segíti: azonosítja a megjelent választópolgárt, átadja a bal felső sarokban lebélyegzett szavazólapot, valamint borítékot és aláíratja a szavazóköri névjegyzéket. Ha a választópolgár igényli, a szavazólap és a boríték átnyújtása után a bizottság elmagyarázza az érvényes szavazás módját. A kitöltött szavazatot a szavazóhelyiségben elhelyezett urnák egyikébe kell bedobni. Újdonság, hogy a szavazókörben egy nagyméretű műanyag urna is kihelyezésre kerül, a kisebb méretű, új megjelenésű urnával pedig a mozgóurnázás során is találkozhatnak a választópolgárok.

 

A szavazólap ezúttal egyszerű: vagy „igen”, vagy „nem”.

 

A megyei választási iroda vezetője kiemelte, hogy az átjelentkezési határidő 2016. szeptember 30-án 16.00 óráig áll nyitva. Mozgóurna iránti kérelmet ugyanezen időpontig lehet benyújtani a választási irodához, azonban erre irányuló kérelem a népszavazás napján is benyújtható 15.00 óráig a szavazókörben működő választási bizottsághoz. A mozgóurnát a bizottság csak a szavazókör területén belül viheti ki, az átjelentkezést kérők számára kijelölt szavazókör viszont a mozgóurnázást az egész településre vonatkozóan végzi.
Dr. Mester László kitért a külföldön szavazókra is. Külképviseleti névjegyzékbe vételét 235 zalai választópolgár kérte. Legtöbben, 43-an Romániában, majd Németországban (41 fő), Nagy-Britanniában (28 fő) és Ausztriában (19 fő) keresik fel a külképviseleteket. A hazánktól távol eső Dél-Afrikai Köztársaságban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Kubában, Brazíliában, Ausztráliában, Kínában, Törökországban, Jordániában, Libanonban, Pakisztánban, Thaiföldön, valamint Vietnámban is jelezték szavazási szándékukat zalai választópolgárok. A hazai szavazókörök közötti átjelentkezési kérelmek száma Zala megyében ma 9.00 órakor 2 120 darab volt. Mozgóurna iránti kérelmet 761 zalai választópolgár nyújtott be.
A választási bizottságokba delegált tagok száma a megyében 649 fő, ebből 583-an a Fidesz Magyar Polgári Szövetség részéről, 66-an az MSZP részéről merültek megbízásra.
Nincsen kampánycsend, de a szavazóhelyiséget magában foglaló épületnek a szavazóhelyiség bejáratától számított 150 méteres távolságon belül – közterületen – kampánytevékenység a népszavazás napján nem folytatható és gyűlés sem tartható.
A www.valasztas.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők lesznek a napközbeni részvételi adatok és a választások eredménye is itt követhető majd nyomon.

 

Újdonság lesz a műanyagból készült urna.

 

A külhoni magyar állampolgárok által leadott levélszavazatok folyamatosan érkeznek a Nemzeti Választási Irodához. A szavazási levélcsomag feladható postán, amelynek legkésőbb a szavazást megelőző napon (2016. október 1-jén, szombaton) 24 óráig kell beérkeznie a Nemzeti Választási Irodához; de folyamatosan leadható bármelyik külképviseleten is munkaidőben, vagy a szavazás napján annak ideje alatt. A levélszavazatot tartalmazó borítékok leadhatók a fentieken kívül Magyarországon, bármelyik Országgyűlési Egyéni választókerületi Választási Irodában kihelyezett urnába való bedobással – Zala megyében tehát Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Keszthely polgármesteri hivatalában - a népszavazás napján 6.00 és 19.00 óra között. A levélszavazatokat és a külképviseleteken leadott szavazatokat a Nemzeti Választási Iroda számolja meg, amelyet 2016. október 2-án 19.00 órát követően lehet megkezdeni.
A felmerülő vitás kérdésekről is szól az iroda vezetője. Jogorvoslati kérelmet az Országgyűlési Egyéni választókerületi Választási Bizottsághoz kell benyújtani, amennyiben a kifogás a szavazatszámláló bizottság tevékenysége, vagy döntése ellen irányul, illetve, ha az a szavazóhelyiségben elkövetett egyéb cselekménnyel kapcsolatos. Minden olyan kifogás, amely nem tartozik a fenti körbe, a Nemzeti Választási Bizottsághoz címezhető. A kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a sérelmezett jogszabálysértés elkövetésétől számított ötödik napon megérkezzen az elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bizottsághoz. A népszavazással összefüggésben a Területi Választási Bizottság feladattal és hatáskörrel nem rendelkezik.
A népszavazás eredményét a szavazóköri jegyzőkönyvek, a külképviseleti szavazás eredményét megállapító jegyzőkönyv és a levélben leadott szavazatok megszámlálásának eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg, amelyet közleményben a Magyar Közlönyben tesz közzé.

 

Dr. Mester László: - 235 zalai polgár kérte külképviseleti névjegyzékbe vételét.